Mindenmás

Szegedi művészek töltötték meg élettel a Fecskefészek fűtőművet – exkluzív interjú és fotók

Szegedi művészek töltötték meg élettel a SZETÁV Kft. felsővárosi kettes számú fűtőművét. A Városmetamorfózis címen indított közös projekt a szegedi Szetáv Kft. és a Mondolo Egyesület összefogásával jött létre, illetve a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, valamint a bordányi óvoda támogatásával egészült ki. Az akció célja nem más, mint a város távhőszolgáltató komor, ipari épületeinek modernizálása, barátságosabbá és hasznosabbá tétele.

A Városmetamorfózis program megvalósításának első fázisa a SZETÁV Kft. Felsőváros II. fűtőmű egy madárbarát, webes oktatási felülettel bíró művészeti alkotássá történő alakításával zárult.

A természetvédelmi célú street art projekt szellemi atyja és szakmai lebonyolítója Ézsiás Tamás, okleveles földtudományi kutató, a Mondolo Egyesület munkatársa volt. A street art festmény életre hívásáért pedig két szegedi művész, Marton Ákos és Vinkó Leó felelt. 

Fotó: Szabó Dávid

„A festmény nem öncélúan gyönyörködtet: a magyarországi fecskeállomány aggasztó mértékű csökkenésére hívja fel a figyelmet. A fűtőmű két oldalán a városi környezethez tökéletesen alkalmazkodott két hazai fecskefaj realisztikus, művészi igényű ábrázolása látható.  A Molnár utca és Fecske utca által képzett oldal felől – az utcanevekhez hangolva – szárnyaló molnár fecske, míg a Tápai utcai oldalon a füsti fecske csapatai díszítik a fűtőművet. A festményhez a szürreális vásznát maga a fűtőmű több, mint 800m2-es fém és ipari üveg falazata biztosítja” – ismertette a Szeged365.hu-val az ötletgazda.

Fotó: Szabó Dávid

Aki azt is elmondta, hogy: „Marton Ákos és Vinkó Leó művészi koncepciója szerint a szárnyaló fecskéknek csupán harmada kerül színes, realisztikus módon a „vászonra”, a fecskék nagyobb részben csak árnyékként, megfestetlenül, sziluettjüket mutatva kerülnek ábrázolásra: mintegy hiányukkal tűnnek fel. De nemcsak a fűtőműről hiányoznak a fecskék, hanem mindennapjainkból és a természeti környezetből is eltűntek 20 év alatt. Hathatós beavatkozás nélkül egyes előrejelzések szerint a 2020-as évek végére teljes mértékben hiányozni fognak a magyarországi ökoszisztémából.”

A Mondolo Egyesület és a SZETÁV Kft. közös hitvallása egyébként nem más, mint hogy a természeti környezet és a városi környezet nem feltétlenül egymást kioltó fogalmak, azok harmonikus együttélése a valódi elérendő és elérhető cél. 

Marton Ákos, képzőművész lapunknak úgy nyilatkozott: a kihívásokkal teli alkotás, amely 3 hétig tartott és óriási kreativitást igényelt, sokkal gazdagabbá tette.

A sajtótájékoztatón részt vett és beszédet mondott Mihálik Edvin, Zöld város programért felelős tanácsnok, Ézsiás Tamás, a program megálmodója és Dr. Kóbor Balázs, a SZETÁV Kft. ügyvezető igazgatója is. A vezető bemutatta és röviden ismertette a projekt alapjait, emellett pedig örömét és reményét fejezte ki abban, hogy az elkövetkezendő időszakban a Városmetamorfózis program sok, a mostanihoz hasonló, csúnya állapotban levő épületet tessz majd ugyanilyen hasznossá és látványossá.

Fotó: Szabó Dávid

Végül Bálint Dénes, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület képviselője összegezte a kezdeményezés természetbeni hasznosságát.

A projektben résztvevők zárásképp köszönetet mondtak a bordányi óvoda óvónőinek és gyermekeinek. A program ugyanis nélkülük nem valósulhatott volna meg, hiszen ők voltak azok, akik több tucat fecskefészket készítettek a megdekorált fűtőmű tetejére.

A sajtótájékoztatót a Szeged365.hu élőben közvetítette, ez ITT tekinthető meg újra.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb