Kikapcs

Múzeumok Éjszakája: egy 55 éves oktatószámítógép-modell is kipróbálható lesz a szegedi Informatika Történeti Kiállításon

Kovács Mihály piarista tanár legendás Mikromatjának tökéletesen működő replikáját is kipróbálhatják a látogatók június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján, a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán, ahol ismeretterjesztő előadásokat és interaktív bemutatókat is tartanak – írja az MTI a társaság kiküldött sajtóközleményére hivatkozva.

A Mikromat egyébként egy olyan kibernetikai építőkészlet, amelynek segítségével már 1967-ben, egy évtizeddel az otthoni PC-k megjelenése előtt bárki elsajátíthatta – az akkor még szobányi méretű – számítógépek működési elveit. Az építőkészlet kifejlesztése az első magyarországi középiskolai informatikatanárként számon tartott Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevéhez fűződik, aki a készlet kidolgozásakor a budapesti Piarista Gimnázium tanáraként dolgozott. A Mikromat prototípusát a gimnázium egyik diákja, Woynarovich Ferenc készítette 1966-ban. A készletet a kanadai Minivac-601 számítógépmodell megvizsgálása nyomán tervezték alkotói.

A TELEFÓNIA TÁRLAT IS MEGTEKINTHETŐ LESZ

A Mikromat 1967-től a hetvenes évek elejéig megtalálható volt a játékboltok, tanszerboltok és a Keravill kínálatában. A készlet révén több ezer magyar fiatal ismerhette meg a kibernetika alapvetéseit. Ötvenöt évvel az eredeti számítógépmodell megjelentetése után Vid Gábor készítette el a Mikromat replikáját, amelyet a Múzeumok Éjszakája alkalmából június 25-én szombaton 14 órától 22 óráig bárki megtekinthet és kipróbálhat a szegedi Informatika Történeti Kiállításon. A múzeumba való belépés a fenti időpontban ingyenes. Az előadások és interaktív bemutatók 16 órától és 19 órától kezdődnek. Kovács Mihály pályájáról Képes Gábor, az állandó kiállításról pedig Kónya Orsolya ad elő. Mint írják, a program jó alkalmat ad arra is, hogy a látogatók megismerjék a Neumann Társaság több mint ezer négyzetméteres Informatika Történeti Kiállítását, a hozzá tartozó Neumann-emlékszobát, továbbá az interaktív videojáték-kabinetet és a Muszka Dánielről és Simonyi Endréről szóló emléksarkokat is. A közlemény szerint ezen a napon a Telefónia című időszaki távközléstörténeti tárlat is megtekinthető lesz.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb