Sport

A karantén-edzőtáborból üzentek a szegedi kajak-kenusok a Szeged365.hu olvasóinak

Nyolctagú szegedi csapat edzőtáborozik a világtól elszigetelten a Maty-éri kajak-kenu pályán. Az NKM Szegedi VE versenyzői és edzői kiegészültek Kopasz Bálinttal és édesanyjával. Mindannyian keményen készülnek, akárcsak társaik, akik saját otthonukban tesznek meg mindent, hogy a lehető legjobb formában legyenek, amikor újra indul a versenyszezon.

A hazai kajak-kenusok úgy reagáltak a járvány terjedésére, hogy izolált csoportokat hoztak létre, ahol a felnőtt és utánpótlás válogatottak tudják folytatni az elkezdett edzésmunkát. Az országban jelenleg négy helyen működik karantén-edzőtábor: Budapesten, Dunavarsányban, Szolnokon és Szegeden. Ez utóbbi helyszínre vonult be Kopasz Bálint és trénere, Demeter Irén mellett a Tisza-parti egyesület nyolc tagja. Nagy Bianka, aki kenusként szállna harcba az olimpiai indulásért, valamint a tehetséges fiatalok közül Kocsis Ádám és Zombori Dominik. A vízi edzéseket Kása Péter és Csamangó Attila vezénylik. Attila a paraolimpiára készülő Suba Róbertre és Varga Katalinra kiemelten is figyel, valamint Kárász Anna és egy erőnléti edző, Molnár Dániel alkotja a speciális különítményt.

A kis csapat üzent is a Szeged365.hu olvasóinak a zárt edzőtáborból. Íme.

A klub közben egy sajátos versenyt hirdetett azoknak a tagjainak, akik otthon készülnek. A fiatalok rendkívül kreatívan oldják meg a feladatot és motiváltan tréningeznek otthon is.

https://www.facebook.com/SzegediVizisportEgyesulet/videos/2849500395142108/

Sík Márton, az NKM Szegedi VE szakmai vezetője elmondta a Szeged365.hu-nak, hogy most egy olyan speciális versenyhelyzet van, amikor bebizonyíthatják, hogy a kajak-kenu is “csapatsport” és együtt, közösen könnyebben vészelhetik át a nehezebb időszakot is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb