Közélet

Frissítve: 585 főre nőtt a fertőzöttek száma, előkerültek a Csongrád megyei adatok

Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42 főre emelkedett a gyógyultak száma is – számolt be róla ma hajnalban a kormányzati koronavírus portál.


Jelen pillanatban tehát a hazai sarokszámok: 585 fertőzött, 42 gyógyult, 20 elhunyt, 59-en vannak karanténban. Amint megérkeznek a ma reggeli megyei adatok, jövünk a Csongrád megyei számokkal is.

FRISSÍTVE (08:30): HOVÁ LETTEK A CSONGRÁD MEGYEI ADATOK?

Tegnap beszámoltunk róla, hogy ezentúl nyilvános a fertőzöttek megyei eloszlása, ez a tegnapi napon 17 regisztrált koronavírusos esetet mutatott Csongrád megyére. A közösségi médiában rögtön beindult a találgatás, ebből hány fő lehet Szegeden, a Szegeder.hu legalább 7 fertőzöttre saccol egy éjszaka írt cikkben (fontos: ez még véletlenül sem hivatalos adat). Az elvileg folyamatosan frissülő térkép ma reggelre “eltűnt” a hivatalos kormányzati oldalról, a rajta lévő adatokkal együtt. Ráírtunk az illetékesekre, amint kapunk információt az eltűnés okáról, illetve arról, mennyi fertőzött van Szegeden és környékén, azonnal jövünk vele.

ÚJABB ÁLDOZAT LEHET AZ ORSZÁGBAN

Bár a hivatalos közleményben nincs róla szó, hogy a halálos áldozatok tegnap még 20 főnél tartó száma emelkedett volna, a koronavirus.gov.hu portálon, az elhunytak részre kattintva már megjelent egy 21. sor, “feltöltés alatt” megjegyzéssel.

Készítettünk egy gyors print screen-t az említett sorról:

A feltöltés alatt lévő táblázat adatai alapján a 21. magyarországi áldozat egy 70 éves férfi lehet.

FRISSÍTVE (09:00): ÚJRA AKTÍV A TÉRKÉP, MEGVANNAK A FRISS CSONGRÁD MEGYEI ADATOK

Idő közben újra feltöltötték a hivatalos térképet a hivatalos oldalra, információnk szerint csak a frissítés miatt került le a reggeli órákban. Friss infók: újabb 4 koronavírus-fertőzött van Csongrád megyében, ezzel a tegnapi 17-ről 21-re nőtt a regisztrált betegek száma. Bővebben:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb