Szegedi Arcok

Szeged Szeme segít! Mutatjuk, hogy mit érdemes tudni annak, akinek félbemaradt a járművezetési gyakorlata


- Hirdetés -

Majoros Gabriella, avagy „Szeged Szeme” sokak számára ismerős lehet. Egyrészt azért, mert már hosszú évek óta gépjárművezető oktatóként koptatja Szeged útjait. Másrészt pedig azért, mert szintén hosszú ideje segíti a Rádió 88 hallgatóit eligazodni a város reggeli forgatagában.

A szakértő most a Szeged365-nek ismertette a koronavírus-járvány fejében a legfrissebb és a legfontosabb tudnivalókat annak kapcsán, hogy mit lehet és mit kell tenniük azoknak a tanulóknak, akik már vagy még a jogosítvány megszerzésükön dolgoznak. A koronavírus-járvány magyarországi megjelenését követően ugyanis a kormány a vezetői engedélyek megszerzésére vonatkozóan 2020. március 19-től visszavonásig, felfüggesztette a járművezetők és közlekedési szakemberek vizsgáit, alkalmassági vizsgálatait és után képzéseit


- Hirdetés -

Milyen hatást gyakorolt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott kijárási korlátozás és az azzal párhuzamos, különböző rendeletek a munkádra?

Mint, ahogyan az köztudott, jelenleg kijárási korlátozás van életben, amiben pontos jogszabály határozza meg azt, hogy ki, milyen indokkal hagyhatja el a lakhelyét. Ez esetben a járművezető oktató ugyan dolgozni menne, de a tanulója semmivel nem tudja igazolni azt, hogy mi az az indok, ami miatt ő elhagyni kívánja a lakhelyét, ugyanis oktatást jelenleg csak és kizárólag távoktatásban lehet végezni. Vagyis, akik most szeretnének jogosítványt szerezni, a világjárvány lecsengéséig nem fogják tudni megtenni azt. Ez pedig a járművezető oktatókra, azaz rám és az én munkámra is negatív hatást gyakorol. Ugyanis, ha az adott oktató nem rendelkezik másik munkahellyel, vagyis főállású oktatóként tevékenykedett eddig, akkor most munkanélkülivé, keresőképtelenné vált. Arról nem is beszélve, hogy a másfél méter távolság betartása egymástól, ebben az esetben kivitelezhetetlen lenne. Vagyis a kijárási korlátozásnak és meghozott rendeleteknek több negatív hatása is van ránk vonatkozóan. Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy az oktatói tevékenységet végző vállalkozók még a mai napig sem kapták meg az államtól azokat a kedvezményeket, amiket más szakágak már rég megkaptak. Így aztán tényleg sokunk hivatása és üzlete került veszélybe.

Fotó: Majoros Gabriella

Milyen mindennek a tanulókra gyakorolt hatása?

Ami a tanulókra gyakorolt hatást illeti az egyértelmű: félbe maradt az oktatásuk. Van, aki közülük még csak a KRESZ vizsgán van túl, nekik egy kicsit most talán könnyebb, mert még van két évük arra, hogy letegyék a forgalmi vizsgát. Az ő feladatuk nem más, mint a KRESZ ismeretek szinten tartása. De vannak, akik már hónapok óta gyakorolnak, sőt már lassan vizsga-készek. Ők most kicsit pihentetik az eddig megtanultakat, reméljük ülepszik és nem pedig elvész bennük az információ. És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy akadnak itt olyanok is, akik már éppen vizsga előtt álltak, és vagy/már ki volt tűzve annak az időpontja.

Fotó: pixabay.com

Nyilván őket érinti mindez a legrosszabbul, de mi lesz így velük?

A március 19-én életbe lépett rendelet alapján lezárták a vizsgáztatást, úgyhogy ezek a diákok majd csak akkor tudnak újra időpontot kapni, ha feloldják az adott korlátozást. Természetesen ezeknek a diákoknak nem vész kárba a befizetett vizsga összege, ugyanis az újonnan kiírt vizsgán ezt fogják majd felhasználni. Akinek pedig a leállás miatt időközben lejár a két éves teljesítési lehetőség a tanulmányai befejezésére, annak a végső időpont a megfelelő napok számával valószínűleg kitolódik majd. (Bár ez mind a mai napig nem konkretizált, mert, hiszen a Szakoktatók Országos Egyesülete felterjesztette a KAV-nak, és az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak ezt az opciót, de tőlük válasz még nem érkezett.) Ezen felül, mivel nincs járművezetés oktatás, nincs ezzel kapcsolatban semmiféle ügyintézés sem. Tehát senki sem tud átjelentkezni egy másik oktatóhoz, egy másik autósiskolába, és nem állítanak ki másik vezetési kartont sem. Ennek ellenére azért az oktatók bizonyára tartják a kapcsolatot a tanulóikkal, én például ezt egy csoporton belül oldottam meg a közösségi oldalon, ahol szabadon tudunk beszélgetni egymással, kérdéseket feltenni és tartani egymásban a lelket. Ezen felül a kollégáim nagy része és jómagam is azt javasoltuk a diákjainknak, hogy a vezetésre szánt pénzüket, ha lehetséges, tegyék félre, hogy ha megindul az oktatás, akkor csak az elveszett időt kelljen pótolni, az elveszett pénzt ne. Persze arra azért számítunk, hogy kevesebben tudják ezt az egészet anyagilag átvészelni, vagyis, csappan majd a vezetni vágyók száma, de akikre ez nem vonatkozik, az pedig szinte biztos, hogy intenzívebben fog majd újra részt venni az órákon.

Fotó: Szabó Dávid

És végezetül mit tanácsolsz a hoppon maradt diákoknak?

Nos, az interneten sok, online gyakorlási lehetőséget biztosít. Nem csak a KRESZ teszteket lehet gyakorolni, hanem a különböző videómegosztók által közzétett, jól használható videókból is, okos információt és tudást lehet gyűjteni a fejlődés érdekében. Sőt, vannak olyan mobilos applikációk, amikben meg lehet nézni a merőleges és párhuzamos parkolásokat, nem mellesleg nagyon jól el is magyarázzák bennük a feladatokat, amiket külső és belső kamerával is illusztrálnak. Fontos, hogy aktívan várják a folytatást. És az is, hogy semmiképpen ne menjenek el családtaggal, baráttal, rokonnal, vagy ismerőssel vezetni, mert a vezetői engedéllyel nem rendelkezőnek átadni a vezetési jogosultságot, szabálysértésnek minősül, a folyamatban lévő tanulót pedig akár el is tilthatják a tanulmányai folytatásától.


- Hirdetés -

- Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb