Közélet

Nemesi Pál: “a legfontosabb most az, hogy azok akik elvesztették a munkájukat a lehető leghamarabb újra munkába tudjanak állni.”

A jövőnkkel kapcsolatban nagyon sok a kérdőjel. Bezártak a vendéglátó helyek, sokan egyik napról a másikra elvesztették a munkahelyüket. Mit tud tenni most a dolgozni nem tudó szegedi?

A magyar és így a szegedi gazdaságot egy sokk érte. – állapította meg Nemesi Pál a Szeged365.hu-nak. A legnehezebb élethelyzetbe azok kerültek, akik vagy egyik napról a másikra elveszítették a munkájukat, vagy jelentősen lecsökkent a bevételük. Az elmúlt hetekben több javaslaton is dolgoztunk: egy központi online felület létrehozását javasoltuk, ahol meg tud jelenni a munkahely kínálat, és a munkavállaló is tud regisztrálni, ezzel is felgyorsítva a munkába való visszatérését. A képzéseket is támogatja a kormány, valamint jelentősen lecsökkenti az adminisztratív terheket a bértámogatások tekintetében. Jó dolognak tartom, hogy nagyon sok intézkedés indul a munkahelyek védelmében, és az új munkahelyek teremtését kiemelten kezelik. A munkaalapú társadalmunkban az most a legfontosabb, hogy mindenki a lehető leghamarabb tudjon dolgozni. Nagyon sok ember önhibáján kívül veszítette el a munkáját, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy aki bajban van a lehető leghamarabb kapjon segítséget, és aki egyik napról a másikra elvesztette az állását, a lehető leghamarabb tudjon dolgozni, újra meg tudja teremteni a családja nyugalmas és biztonságos hétköznapjait.

Az adminisztratív- és a közterhek csökkennek, a képzések támogatása és a bértámogatások elindulnak, a munkahelyek védelmében születnek intézkedések. Ez mind – mind akkor hatékony, ha a koronavírus járvány megengedi mindenkinek a munkábajárást. Senki sem orákulum ezekben a drámai időkben, de ha meg kellene jósolnod, akkor szerinted meddig tart a koronavírus járvány, és milyen lesz hosszútávon a gazdaságra gyakorolt hatása?

A jövőképet senki nem tudja tökéletesen lefesteni. Az egészségügyi vészhelyzettel addig számolnunk kell, amíg nincs meg a védőoltás. Ennek hatásai nem csak a társadalmi életünkben, hanem a gazdaságban életben is mély nyomokat hagynak. Hatalmas kérdés viszont, hogy milyen ütemben regenerálódik ebben a helyzetben a gazdaság. Nagy szerencse, hogy rendkívül fegyelmezett a társadalom, betartjuk a kormány kéréseit, fegyelmezetten élünk, használjuk a védőfelszereléseket, aki teheti otthonról, “homeoffice”-ban dolgozik, ezért nemzetközi szinten is nagyon jó eredményeink vannak a koronavírus elleni védekezés terén. Ha konkrét számokat kell mondjak, akkor úgy gondolom 3-4%-kal eshet vissza a magyar gazdaság.

Szeged a szolidaritás fővárosa lett. Már több, mint ezer maszkot osztottatok ki, és nem áll le a maszkok házhoz vitele. Több hete még olyan hírek is voltak, hogy feleslegesek a maszkok. Azóta Ausztriában kötelező hordani a nagy bevásárló centrumokban, Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere kötelezővé teszi április 27-től a BKK járatain, legutóbb pedig Farkas Éva Makó polgármestere írta Facebook oldalán, hogy minden makói lakosnak maszkot szállítanak ki. Hogy jött az ötlet, hogy Szegeden elsők között elkezdje szolidáris alapon a maszkok osztását.

Az országos ajánlások előtt bevezettem a cégnél is a kötelező kézfertőtlenítéseket, az építkezéseken maszkokat biztosítottam a kollégáknak, az iroda gyakori fertőtlenítéséről intézkedtem, és átszerveztem a munkafolyamatokat, hogy aki szeretne “homeoffice”-ban is tudjon dolgozni. A Dél-magyarországi Polgári Egyesület tagjaival pedig a legveszélyeztettebb korosztálynak az idős szegedieknek osztunk folyamatosan maszkokat. Nem állunk meg, dolgozunk tovább. Várjuk egyesületek jelentkezését is, hogy még több idős szegedinek tudjuk eljuttatni a maszkokat. Nagyon jó érzés látni, hogy Szeged élen jár a szolidaritásban. 




Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb