Közélet

Az infektológus főorvos reméli, hogy a járvány hamarosan véget ér, de a vírus egész évben velünk maradhat

A magyarországi járványgörbe stabil, és reménykeltő gyógyszer-, illetve vakcinakísérletek folynak világszerte a vírus ellen – jelentette ki a Szent László Kórház infektológus főorvosa a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szombati online sajtótájékoztatóján.

Szlávik János kifejezte reményét, hogy a járvány hamarosan véget ér. Nem tudjuk mikor és hogyan, és az is lehet, hogy a vírus velünk marad egész évben kisebb gócokban – jegyezte meg, hozzátéve: ebben a helyzetben pedig fenn kell tartani bizonyos járványügyi intézkedéseket. 

A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az aktív fertőzöttek száma 1654, 1371-en már meggyógyultak. A vírus áldozatainak száma 6-tal nőtt, így összesen 448-an haltak meg a fertőzés nyomán. Kórházban 570 embert ápolnak, akik közül 45-en szorulnak gépi lélegeztetésre.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb