Mindenmás

Közel 100 táborral készül a szegedi Agóra

Közel 100 táborral készül a szegedi Agóra az idei évben. Ahogyan arról a Szeged365.hu az elmúlt napokban több ízben is beszámolt, a napközis és ottalvós táborokat a koronavírus-járványra való tekintettel a megfelelő előírások betartásával 2020-ban június 16-tól szervezhetik meg. A szolgáltatások nem drágulnak és az Agóra foglalkozásai közül van, amire már most lehet online jelentkezni.

A Szent-Györgyi Albert Agóra 2020-ban ugyanis csaknem száz, különböző tematikára épülő szaktábort szervez.

Akad közöttük sportra, kézségfejlesztésre, tudásgyarapításra, idegen nyelv ismeretre irányuló, szabadtéri és kézműves valamint művészeti ismereteket bővítő foglalkozás is.

Fotó: Szant-Györgyi Albert Agóra

Az intézmény a Szegedi Önkormányzati napközis táborok listáját is elérhetővé tette, valamint a Szeged365.hu újonnan indult táborvadász sorozata is azt kívánja bemutatni, hogy a Napfény Városa milyen sokszínű és sokrétű ezen a területen is.

A partfürdőn szervezett sárkányhajós nyári sport tábor mellett ismertettük, hogy lesz exkluzív angol-kézműves tábor is és a napközis táborokról is írtunk.

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) néhány napja elkészített közleménykutatása szerint a megkérdezett szülők 25 százalékának egyébként komoly problémát jelent a 14 éven aluli gyermekük felügyelete a nyári szünet idején. Éppen ezért a 14 év alatti gyermeket nevelők 40 százaléka tervezi, hogy táborba küldi gyermekét a nyári szünetben. A megkérdezettek 29 százaléka számít a napközis táborokra, további 11 százalék pedig még gondolkozik rajta. Ottalvós táborokba a megkérdezettek 16 százaléka küldené gyermekét, 8 százalékuk viszont még nem döntött ebben a kérdésben.

A dömping különben már megindult, erről korábban pedig ITT írtunk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb