Mindenmás

Koszovóba készülnek a vásárhelyi katonák

Májusban kezdték meg a felkészülést a Koszovóba készülő csapatok. A Magyar Honvédség KFOR kontingensének 23. váltása is békefenntartó feladatokat lát majd el a déli államban.

A magyar kontingens felkészülése a speciális kiképzésekkel (vezetési gyakorlat, egészségügyi felkészülés) kezdődött, amelyeket az elméleti oktatások követtek, ahol a résztvevők elsajátították a műveleti területre jellemző sajátosságokat.

A csoportos foglalkozásokat követően a kontingens manőver századai megkezdték az egyik legfontosabb feladatuknak számító tömegkezelési eljárások (Crowd and Riot Control – CRC) begyakorlását. A több héten keresztül tartó foglalkozások az egyéni technikák begyakorlásával kezdődtek, majd a század szintű alakzatban történő mozgások és az elsajátított tudás tényleges alkalmazásával értek véget. A kötelék gyakorlások során a békés „tömeg” szerepét játszó ellenerő fokozatosan vált egyre „ingerültebbé”, így biztosítva az egyre nehezebb feladatokat.

„A kontingens tagjainak többsége már nem először vesz részt ebben a balkáni misszióban, ennek ellenére folyamatosan készülünk a ránk váró feladatok magas szintű ellátására és szeptemberben megkezdődik majd a műveleti területre történő átcsoportosítás is” – mondta el Hodoniczki Mátyás alezredes, az MH KFOR Kontingens 23. váltásának kijelölt parancsnoka.

A Magyar Honvédség katonái a NATO parancsnokság alatt működő nemzetközi békefenntartó haderő részét képezik Koszovóban, feladatuk a biztonság és a rend fenntartása lesz.

Forrás és fotó: Búz Csaba főhadnagy

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb