Mindenmás

Hetekre lezárták az Algyői út kifelé vezető sávját, kerülni a főúttal párhuzamos szervizúton lehet (fotókkal)

Jelzőlámpás csomópontot építenek a Baktói utca és az Algyői út kereszteződésénél. A négy hétig tartó munkálatok már javában zajlanak, hétfőtől pedig lezárták a városból kifelé vezető sávot.

Érdemes figyelniük az Algyő felé közlekedőknek, mert nekik a főúttal párhuzamosan futó, egyirányú szervizutat kell használniuk a Délceg utca-Balatoni utca közötti szakaszon. Itt nem szabad megállni és parkolni sem. Az arra tartóknak egyébként már a Római körút–József Attila sugárút és a Brüsszeli körút–Csongrádi sugárút kereszteződésében jelzik majd táblákkal, hogy mire számíthatnak.

A 3,5 tonna össztömeget meghaladó járművek kerülőként az M43-as autópálya Sándorfalvi út és 47-es főút közötti szakaszát használhatják, ahol az augusztus 3-a és 30-a között tartó felújítás idején 7:00-től 20:00 óráig autópályadíjat nem kell fizetniük ezeknek a járműveknek. Akik viszont Hódmezővásárhely felől érkeznek, azoknak is sávterelésben és sebességkorlátozásban lesz majd részük.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb