Mindenmás

Halálos baleset történt a miskolci Rally-n, letiltották az országos bajnokság második fordulóját

Halálos baleset történt a miskolci Rally-n, letiltották az országos bajnokság második fordulóját a második gyorsasági szakasz után.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) közleménye szerint a Rally1-es kategóriában versenyző Dudás Gergő, Tóth Zsolt páros versenybalesetet szenvedett, melynek következtében a navigátor olyan súlyosan megsérült, hogy életét veszítette. Dudás nem sérült meg komolyabban, de a mentőorvosok sokkos állapotban kezelték. Tóth Zsolt 48 éves volt.

Fotó: MTI

“Zsolt régóta tagja a ralis társadalomnak, halála óriási veszteség mindannyiunk számára” – írta Facebook-oldalán az MNASZ, amelynek tájékoztatása szerint a baleset körülményeit a rendőrség bevonásával még vizsgálják. Az MNASZ, a versenyigazgatóság, a rendező és a versenyzők képviselőjének javaslata alapján a felügyelő testület azt a döntést hozta, hogy a rendezvény nem folytatódik. “Az MNASZ vezetősége, versenyzők, csapattagok és a ralis társadalom minden tagja együtt érez a versenyző hozzátartozóival, és ezúton őszinte részvétét fejezi ki Tóth Zsolt közvetlen családjának” – olvasható az MNASZ közleményében.

Az MNASZ és a rendezők a Diósgyőri VTK stadionja mellett kialakított szervizparkban 13 órára megemlékezést szerveztek.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb