Közélet

Merkely szerint a horvátországi nyaralások miatt ugrott meg a fertőzöttek száma

Vasárnap rekordszámú, 292 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, ami Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektorának véleménye szerint azért következhetett be, mert sokan idén is a külföldi nyaralást választották a belföldi helyett, s döntő többségében a magyarok Horvátországba utaztak.

Horvátország ugyan nem volt tiltólistán a nyár folyamán, szabadon lehetett utazni a nyaralóknak, de mindeközben az országban folyamatosan nőtt a fertőzöttek száma, ami már előrevetítette a járvány újbóli fellángolását.

Merkely Béla elmondása alapján ugyan a legtöbb magyar család az ajánlásnak megfelelően belföldi utat választott, de így is százezrek nyaralhattak külföldön, akik mind hozzájárultak ahhoz, hogy a járvány második hulláma a vártnál jóval hamarabb, három-négy héttel korábban kezdődött. Ráadásul, magyarázta a rektor, a huszadikai hosszú hétvégén nagyon sokan látogattak el a Balatonra, olyanok is, akik külföldön, döntő többségben Horvátországban töltötték szabadságukat, így számos fertőzést okoztak, ők maguk szuperfertőzőkké váltak.

Fotó forrása: travelo.hu

Egyetlen pozitívumként a jelenlegi helyzetben Merkely Béla kiemelte, hogy a betegek többsége a 25-30 év közötti korosztályból került ki, így a vírus nem terjedt a kórházakban, idősotthonokban, és nem fenyegette az idősebb korosztályt, ennek köszönhetően maradt alacsony a halálozási ráta is.

ÚJABB KORLÁTOZÁSOK JÖNNEK

Szeptember elsejétől a fertőzöttek növekvő száma újabb korlátozásokat tesz indokolttá. Ezért Magyarországon teljes határzár lép életbe, a magyarokra pedig 14 nap karantén, vagy két teszt vár az országba történő belépést követően.

forrás: 24.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb