Mindenmás

Felejtsd el a villanyszámlát: pályázz napelemes rendszerre a Solar Konstrukttal!

Még mindig lehet pályázni a napelemrendszer kiépítését támogató állami támogatásra, ráadásul a falusi CSOK is felhasználható a megújuló energiaforrással üzemelő épületgépészet kialakítására. A szegedi Solar Konstrukt nemcsak a tervezésben és kivitelezésben, hanem a pályázat tető alá hozásában is segít.

HAJTSD URALMAD ALÁ A NAPFÉNYT

Aligha van ideálisabb hely Magyarországon a napelemek hatékony felhasználására a Napfény Városánál. Nemcsak a fűtés- vagy villanyszámla csökkenhet jelentősen, hanem a megújuló energiaforrás felhasználásával egy-egy család ökológiai lábnyoma is jelentős mértékben csökkenthető. Sokan azért nem mernek belevágni a kézenfekvő megoldásnak, mert drágának tartják a beruházást, vagy egyszerűen csak kételkednek abban, hogy egész évben éri annyi fénymennyiség az elemeket, amely kitermeli a költségeket.

Éppen ezért fontos a jó tervező és kivitelező megtalálása, a szegedi Solar Konstrukt pedig a rendszer megálmodásától az üzemelésig megfelelő partner lehet. A cég elsősorban magánházak napelemrendszereinek telepítésével foglalkozik, emellett pedig – a régióban egyedülálló módon – teljes körű szolgáltatást nyújtanak azzal, hogy vállalnak karbantartást, diagnosztikát és napelemtisztítást is. Hivatalos Fronius és Solaredge szakszervizként pedig meghibásodás esetén is megkönnyítik ügyfeleik életét.

MOST VAN RÁ PÁLYÁZAT, MEG IS ÍRJÁK NEKED

Nem érdemes sokáig gondolkodni a lehetőségen, mert most még elérhető rá állami támogatás, amelynek az ügyintézésében is utat tud mutatni a Solar Konstrukt. A weboldalukon részletes tájékoztató olvasható a lehetőségekről, de azt sem árt tudni, hogy a falusi CSOK is felhasználható napelemekre. A szegedi cégnek van saját pályázatírói kapcsolata, így mindenben tudnak segíteni, ha belevágnál a beruházásba. Ugyanakkor nemcsak lakossági felhasználóknak, hanem vállalkozásoknak is jó partnere a Solar Konstrukt: Szeptember 15-ig lehet pályázni 15kW alatti rendszerekre a GINOP-4.1.4-19 kiírásnak köszönhetően, míg a kertészetek októbertől igényelhetnek majd támogatást a VP2-4.1.3-20 programon keresztül, szintén napelemre.

Fontos, hogy egy-egy napelemrendszer megtérülése nagyon sok tényezőtől függ, de szerencsére a Solar Konstrukt csapata segít nekünk abban, hogy ár-érték arányban egy tökéletes rendszert lehessen felépíteni, amely akár már 7 éven belül teljesen megtérül! A legfrissebb infókért érdemes bekövetni őket Facebookon is, weboldalukra ellátogatva pedig azt is meg lehet nézni, hogy áramszámlád alapján mennyibe kerülne napelemes rendszered, de akár kérheted egyedi ajánlatukat is. Ha pedig testközelből szeretnéd megnézni a választható napelem modulokat, vagy kipróbálnád fűtési megoldásaikat, látogass el szegedi Napelem és Elektromos Fűtés Szaküzletükbe!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb