Sport

Ma 14 órától a Dunakanyar ellen játszanak a szegedi röplabdások az újszegedi sportcsarnokban

A Vidux-Szegedi RSE női együttese eddig három bajnokit játszott az NB II-ben, és mindkét hazai találkozóját simán nyerte, így magabiztosan állhatnak pályára ma 14 órától a Dunakanyar elleni mérkőzésen az újszegedi sportcsarnokban. A Vasas és a Kecskemét ellen is házigazdaként remekeltek a lányok, így a három legnagyobb rivális ellen két sikert is arattak, ez pedig önbizalmat adhat a folytatásra.

Kicsit tartottam ettől a sorsolástól, de az erős kezdés jót tett a csapatnak, feltüzelt minket a bajnokságra, most pedig ezt a lelkesedést kell megtartani. Elismerem, a jelenlegi helyzetünkben ez nagyon nehéz feladat, így minden tiszteletem a játékosoké, ugyanis azt tapasztalom: minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy fenntartsák ezt az érzelmi állapotot. Otthon is elvégeznek minden erősítő gyakorlatot, így biztosan készen állnak az újabb megmérettetésre – árulta el Tátrai Sándor vezetőedző.

Fotó: Szegedi Röplabda Sportegyesület hivatalos Facebook oldala

Hosszú várakozás után pedig a férfi felnőtt csapat is elkezdheti a szezont. Erre azért kellett október közepéig várni, mert az élvonalbeli együttes keretéből négyen is elkapták a koronavírust, így már három NB I-es találkozót és egy kupamérkőzést is el kellett halasztaniuk. A sors ezen felül sem volt kegyes a legénységhez, hiszen többen megsérültek, és a Lila iskola bezárása is érzékenyen érintette az élvonalbeli felkészülést.  

Fotó: Szegedi Röplabda Sportegyesület hivatalos Facebook oldala

Nyolc hét kemény munkáját szinte lenullázták az elmúlt néhány hét történései, minden téren pechesek voltunk. A fejlemények azért nem leptek meg minket, hiszen ősszel lehetett számítani a koronavírus-járvány második hullámára. Érdekes lesz így ez a szezon, hiszen a szerencse is döntő faktorrá válik, és nem feltétlen az eredmény, inkább az egészség lesz a fő – jegyezte meg Nusser Elemér vezetőedző.

A Vidux-Szegedi RSE szombaton 18 órakor debütál a Kazincbarcika vendégeként a magyar kupa nyolcaddöntőjének első felvonásában, majd 24 órával később már az újszegedi sportcsarnokban vív bajnokit a Dág ellen.

Forrás: Szegedi Röplabda Sportegyesület

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb