Mindenmás

Eljárás indult egy idős embert kifosztó apátfalvi nő ellen

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli nővel szemben, aki elvette egy idős férfi pénzét Apátfalván. Ellene kifosztás vádjával indult eljárás.

A megalapozott gyanú szerint a nő február 27-én délután az utcán szólította meg az idős sértettet, aki az autójában ült, és éppen indulni készült. A gyanúsított odalépett a gépjárműhöz, kinyitotta az ajtaját, eközben szóval tartotta a férfit. Egy óvatlan pillanatban belenyúlt a sértett zsebébe, ahonnan kiemelte a pénztárcáját, majd eltávolodott a járműtől. A tárcát kiforgatta, abból kivett 15 ezer forintot, végül elhajította, és elfutott.

A sértett haladéktalanul bejelentést tett a 112-es központi segélyhívószámon. A kiérkező körzeti megbízottak a kapott személyleírás alapján azonosították, ezután a községben elfogták a feltételezett elkövetőt, akit a Makói Rendőrkapitányságra előállítottak. A nőt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, ellene kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

A rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait a napokban átadták az ügyészségnek.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb