Közélet

Alakul a leendő Covid – gyógyszer: elhagyhatta a kórházat az első beteg, akit remdesivirrel kezeltek

Merkely Béla, a SE rektora az MTI – t tájékoztatta a fejleményekről: “eddig nem tapasztaltak súlyos szövődményt azoknál a Semmelweis Egyetemen kezelt betegeknél, akiket a magyar gyártású remdesivir hatóanyagú készítménnyel kezelnek“.  A vezető szerint az antivirális szerrel történő terápiában elsőként részesülő beteg már otthonában lábadozik.

OKTÓBER 22. ÓTA ZÖLD AZ ÚT AZ ÚJ TERÁPIA ELŐTT

Merkely Béla kitért arra is, hogy az egyetemen 26 beteg kapta meg a gyógyszert, az intravénásan adott készítmény a vírus szaporodását akadályozza meg, így a szervezet le tudja győzni a fertőzést. A rektor úgy fogalmazott: “a remdesivirrel kezelt betegeknél nagyon optimisták vagyunk”. Állítása szerint a készítményt az oxigénkezelést igénylő betegek kapják, és az időben elkezdett gyógyszeres kezelés egyéb más terápiás lehetőségek mellett – vérplazmakezelés, kortikoszteroidok adása – tud segíteni. A rektor elmondása alapján a vírusfertőzésen átesett betegek esetében nemcsak az “akut szakasz” legyőzése a fontos, hanem a fertőzés okozta úgynevezett maradványtünetekre is oda kell figyelni. A remdesivirrel kezelt betegek utánkövetése egy évig tart. A terápia és a hatóanyag október 22 – től rendelkezik az amerikai Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) minősítésével. Hozzátette: feltételezhetően a remdesivir hatóanyagú készítmény megkapja az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi engedélyét is a széles körű alkalmazáshoz. “A magyar betegeket négyes fázisú klinikai vizsgálatokba vonták be, amikor a szer biztonságosságát és tolerálhatóságát vizsgálják” – mondta Merkely Béla.

AZ SZTE IS HASZNÁLHATJA A BEVEZETÉSRE KERÜLŐ ANTIVIRÁLIS SZERT

Mint ahogy két hete említettük, a Richter Gedeon Nyrt. által kifejlesztett remdesivir nevű hatóanyagot tartalmazó antivirális szer az eddig ismert leghatékonyabb gyógyszer a COVID-fertőzés ellen. A készítmény klinikai vizsgálata megkapta az engedélyt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézettől (OGYÉI), így a szert több magyarországi egészségügyi intézményben, így a Szegedi Tudományegyetemen is alkalmazzák majd.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb