Mindenmás

Kábítószer okozta egy 5 hónapos csecsemő halálát – a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt az anya ellen

Kábítószer okozta egy 5 hónapos csecsemő halálát. Az anya ellen a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével, valamint a kábítószer birtoklásának vétségével.

A vádirat szerint a fiatal nő tizenéves kora óta fogyaszt kábítószert, amit harmadik terhessége idején felfüggesztett, de a gyermek két hónapos korát követően ismét rendszeresen használt drogot.

Fotó: pixabay.com – illusztráció

A vádlott és a szintén kábítószer fogyasztó élettársa 2018. január 18-án, délután egy megyebeli falu hoteljében szálltak meg a kisbabával együtt, ahová vittek magukkal amfetamint is, közös fogyasztásra. 17 órakor a vádlott és az élettársa a por állagú, amfetamin tartalmú kábítószert figyelmetlenségből olyan helyen hagyták, hogy a kábítószer az 5 hónapos csecsemő szájába, majd szervezetébe került. Röviddel ezután a baba elaludt, majd pár óra múlva sírva ébredt, de az ekkor már amfetamin hatása alatt álló sértettet a nő és az élettársa visszaaltatta. Az anya a csecsemő sírását a fogzás okozta fájdalomnak vélte, és fogkrémmel az ínyét bekente. Az öt hónapos gyermek éjfél előtt meghalt a kábítószer okozta légzési elégtelenség, és azzal összefüggő egyéb okok miatt.

Fotó: pixabay.hu

A vádlott és az élettársa éjjel észrevette, hogy a kisbaba nem lélegzik, mentőt hívtak, de a kiérkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

A főügyészség a nőt gondatlanságból elkövetett emberölés vétségével, valamint a kábítószer birtoklásának vétségével vádolja. A vádlott élettársa ismeretlen helyen tartózkodik, őt a megyei rendőr-főkapitányság körözi.

A vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb