Mindenmás

Letartóztattak egy szerb embercsempészt, aki Nyugat – Európába próbált átvinni megyénken keresztül migránsokat

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség indítványára letartóztatták azt a szerb férfit, aki 5 illegális határátlépő Nyugat – Európába csempészését kísérelte meg.

A megalapozott gyanú szerint a férfi november 20-án délelőtt felvett az általa vezetett gépkocsiba 5, magát szír nemzetiségűnek valló személyt, akik röviddel azt megelőzően illegálisan lépték át a magyar-szerb államhatárt. Az eddig ismeretlen megbízóival a gyanúsított abban állapodott meg, hogy a Magyarország területére történő belépéshez és az ország területén történő tartózkodáshoz szükséges feltételekkel nem rendelkező utasait Nyugat – Európába szállítja. Ennek érdekében a férfi a cselekményt megelőző napon egy bérelt gépkocsival belépett Magyarország területére, majd az autópálya pihenőben aludt, várva, hogy a megbízói elküldjék azokat a GPS koordinátákat, ahol az illegális határátlépőket fel kell vennie. A gyanúsított miután a koordinátákat megkapta, Deszk külterületére hajtott, ahol egy erdei bekötő útnál megállt.

Fotó: nyugat.hu, képünk illusztráció

A megyei rendőr-főkapitányság járőrei a férfit az illegális határátlépők gépkocsiba való beszállása során igazoltatták, előállították, majd őrizetbe vették. Az államhatár átlépéshez több személynek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntette miatt indult eljárásban a főügyészség a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás meghiúsításának veszélyére figyelemmel tett indítványt a férfi letartóztatásának elrendelésére.

A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója az ügyészi indítványnak helyt adva egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását. A bíróság végzése nem végleges, azzal szemben a gyanúsított és védője is fellebbezést jelentett be, a szabadlábon történő védekezés érdekében.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb