Mindenmás

Új épülettel és felújított részlegekkel bővül a szegedi Gemma Központ

Álomból valóság: a jövő év derekára a Gemma Központ Bakay Nándor utcai telephelyén 440 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatás segítségével újul meg egy épület, amelynek a már meglévő két szintjére most egy harmadik is kerül, ami aztán még könnyebbé teszi a sérült fiatalok mindennapjait. Mindez a Széchenyi 2020 program keretében jelenleg valósul meg.

Ám a már említett létesítményen kívül még egy 250 négyzetméteres tornaterem is épül majd, amely nem csak a gemmások, hanem valamennyi szegedi fogyatékos gyerkőc mozgásfejlesztésére alkalmas lesz. A Gemma sportegyesülete már megalakult, a speciális olimpiára való nevezésnek és felkészülésnek tehát nincs akadálya.

-A Gemma Központ különlegessége és erőssége a mozgásfejlesztés, mely a fogyatékos gyerekek életminőségét nagyban javítja. Ehhez speciális sporteszközökre és tágas tornateremre van szükség. Jövő nyárra mindez az iskola rendelkezésére áll – mondta el november 26-i sajtótájékoztatóján Péntek Imréné iskolaigazgató, hozzátéve, országosan is nagy az igény a speciális nevelésű iskolák mozgásfejlesztési lehetőségeinek bővítésére.

Fotó: Török Kornél – Szeged365.hu

A beruházás a Gemma Iskola Nonprofit Közhasznú Kft. Fejlesztő Iskolájának fejlesztése” című, EFOP-4.1.6-16-2017-00008 kódú pályázatból valósul meg. Ennek keretében a Gemma összesen 440 millió forintot költhet épületfejlesztésre. Új, harmadik szintet kap az iskola csoportszobákkal, étteremmel, konyhával, liftes lépcsőházzal és egy 250 négyzetméteres tornateremmel.

2015-ben 30 fogyatékkal élő gyermekkel kezdett a Gemma Központ a Bakay utcai telephelyén, ma már 60 gyermeket oktatnak itt, a bővítés szükségszerű.

A régi ebédlő helyére épülő korszerű, tágas tornatermet speciális sporteszközökkel szerelik fel. Ezzel az iskola hosszútávon oldja meg az ellátottak minőségi mozgásfejlesztését. A helyiség arra is alkalmas lesz, hogy hétvégente sportrendezvényeket, versenyeket szervezzen, és valamennyi Szegeden élő fogyatékos gyermek előtt megnyissa a tornaterem ajtaját. Péntek Imréné hozzátette, régóta dédelgetett álmuk, hogy ellátottjaikat speciális olimpiára nevezhessék, ezért a Gemma nemrég az ehhez szükséges sportegyesületet is megalapította. A felkészülések jövő nyáron akár meg is kezdődhetnek!

A tervek szerint az projekt tervezett befejezési dátuma 2022.03.31., de az iskola biztosra megy, ezért egyelőre még a következő tanévben sem terveznek több tanulóval. A Gemma Bakay utcai- és az egykori Hansági iskola telephelyén jelenleg több mint 120 ellátottról gondoskodnak.

Fotó: Török Kornél – Szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb