Mindenmás

Elismerésben részesültek a Csongrád-Csanád megyei rendőrök

Elismerésben részesültek a Csongrád-Csanád megyei rendőrök. A bűnügyi országos rendőr-főkapitány helyettes négy Csongrád-Csanád megyei egyenruhást részesített jutalomban, melyeket az érintettek december 11-én vehettek át.

Dr. Töreki Sándor r. vezérőrnagy a Csongrád-Csanád megye területén elkövetett embercsempészés bűncselekmény felderítése, és az elkövetők azonosítása érdekében kifejtett magas színvonalú tevékenysége elismeréséül jutalomban részesítette Turi Norbert r. századost, a Csongrád-Csanád MRFK Bűnügyi Igazgatóságának kiemelt főnyomozóját, illetve Turi Tamás r. főtörzszászlóst a Bűnügyi Igazgatóság nyomozóját.

Az ORFK bűnügyi főigazgatója szintén elismerésben részesítette a Kisteleki Rendőrkapitányság illetékességi területén kilenc rendbeli, tanyás ingatlanok sérelmére elkövetett lopás bűncselekmény elkövetőinek felderítésében nyújtott kiemelkedő szakmai munkájáért, Bárkányi Edina Elvira c.r. zászlóst, a kapitányság nyomozóját és Balázs István r. őrmestert a kapitányság bűnügyi technikusát.

 

Fotó: Szabó Dávid

Az elismeréseket ünnepélyes keretek közt, a főkapitányság épületében három kitüntetett vette át Dakos József r. dandártábornoktól, Csongrád-Csanád megye rendőr-főkapitányától.

Forrás:/Fotó: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb