Mindenmás

December 22-ig fokozott a rendőri ellenőrzés a kerékpárosok körében

A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság tapasztalatai alapján az utóbbi hetekben egyre több az olyan kerékpáros az utakon, aki nem, vagy nem megfelelően van kivilágítva. Ezért a balesetek megelőzése érdekében a megyében fokozott ellenőrzést hajtanak végre a rendőrök – olvasható a police.hu-n.

Az egyenruhások 2020. december 15-e és december 22-e között megyeszerte ellenőrzik a kerékpáros közlekedés szabályainak betartását. Ennek során felhívják a figyelmet a „Látni és látszani” elv fontosságára. A kerékpárosok esetén fontos megemlíteni, hogy kétkerekűvel éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a járművön vagy a kerékpároson előre fehér vagy kadmiumsárga, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el. Az oldalirányú észlelhetőség miatt legalább az első kerékre két darab prizmát kell felszerelni. Fontos még tudni, hogy lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező a láthatósági mellény viselése.

Forrás: police.hu

NÉGY NAP ALATT TÖBB MINT 200 SZABÁLYTALANKODÓ

Az elmúlt négy napban több mint 200 szabálytalan kerékpárost igazoltattak a járőrök az utakon. A tapasztalat még mindig az, hogy a kétkerekűek nem megfelelően vannak kivilágítva. Közülük összesen nyolc esetben szabtak ki helyszíni bírságot a rendőrök. Az akció célja ugyanis, nem a szankcionálás, hanem a figyelem felhívás és hogy mindenki biztonságban hazaérjen.

Nem hiába akcióznak a rendőrök:

Forrás: police.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb