Közélet

Eközben az Egyesült Államokban: halottak, csőbombák, szükségállapot (frissítve, bejelentették Biden elnökségét)

Szürreális állapotok uralkodnak Szegedtől légvonalban 7480 kilométernyire. Donald Trump amerikai elnök hívei összecsaptak a rendőrökkel, behatoltak az épületbe, megszakítva Joe Biden győzelmének kongresszusi ratifikációját. Bevetették a Nemzeti Gárdát is, az összecsapásokban négy ember életét vesztette, rengeteg a sérült, több tucat amerikait letartóztattak.

A TÖRTÉNÉSEK, RÖVIDEN

A kongresszus washingtoni idő szerint szerda délután egy órakor kezdte az elektori voksok összesítésének és hitelesítésének folyamatát Mike Pence alelnök vezetésével. Az alkalomra Donald Trump több ezer támogatója érkezett a fővárosba, majd részt vettek a Fehér Ház közelében szervezett gyűlésen, amelyen az amerikai elnök is beszédet mondott.

A gyűlésen Trump arról beszélt, hogy a szerinte elcsalt szavazás eredményeit alelnöke, Mike Pence érvényteleníteni tudja, megakadályozva Biden elnökségét. Pence az ülés előtt közleményben jelezte, nem tud és nem fog eleget tenni az elnök követelésének, mert nem is áll hatalmában. 

A káosz ezután tört ki. 

A tüntetők behatoltak az épületbe és az üléstermek felé vonultak. Az épületegyüttest lezárták, a szenátorokat és a képviselőket biztonságos helyre menekítették, míg Mike Pence alelnököt evakuálták. Trump két órával később egy video-üzenetben arra kérte támogatóit, hogy menjenek haza: “Tudom, milyen fájdalmat éltek át. Volt egy választásunk, amelyet nagy különbséggel megnyertünk, de ellopták tőlünk.” A közösségi média hozta a választás során megszokott formáját: a videót a Facebook és a YouTube is törölte azzal az indoklással, hogy a tartalom csak hozzájárul az erőszakhoz. A előbbi később felfüggesztette az oldalát, míg a Twitter zárolta az elnök fiókját. 

A Capitolium biztosításához kirendelték a Nemzeti Gárdát, amely a rendfenntartó szervekkel együtt fokozatosan kiszorította a tüntetőket az épületből. 

NÉGY HALOTT, TÖBB TUCAT SEBESÜLT 

A zavargásoknak eddig négy halottja van. Az összecsapásokban mellkason lőttek egy nőt, aki kórházba szállítása után belehalt sebesülésébe. Sajtójelentések szerint a nő a légierő veteránja volt. Három másik ember „orvosi sürgősségi helyzetben” vesztette életét. A Capitolium területén két robbanószerkezetet, egész pontosan csőbombákat is hatástalanítani kellett – erősítette meg az FBI.

15 NAP SZÜKSÉGÁLLAPOTOT HIRDETTEK KI

A történtek hatására 15 napra szükségállapotot hirdettek ki, ennek keretében kijárási tilalom lépett életbe este hattól reggel hat óráig. A fővárosi rendőrség az NBC hírtelevízió közlése szerint már 47 hét szabályszegőt letartóztattak. A szükségállapotot a további zavargások megakadályozásának céljával rendelték el. 

FRISSÍTVE: RATIFIKÁLTÁK AZ ELEKTORI SZAVAZATOKAT, BIDEN AZ ÚJ ELNÖK

Magyar idő szerint háromnegyed 10 körül Mike Pence alelnök, a kongresszusi ülés levezetője bejelentette, hogy hivatalosan is Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Pár perccel előtte a kongresszus ülése, Bidennek 306, Trump 232 szavazatát erősítette meg, vagyis az összes állam elektori voksát ratifikálták.

Donald Trump az elektori szavazatok ratifikálására reagálva megígérte, hogy „zökkenőmentesen” január 20-ig át fogja adni a hatalmat Bidennek, bár – mint mondta – továbbra sem fogadja el a választás eredményét. Hozzátette, bár elnöki ciklusa véget ér, „az Amerika Naggyá Tételéért folyó harc még csak most kezdődik el”. 

Fotók: MTI

Forrás: Index, Origo, MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb