Mindenmás

Baleset a rakparton, a lépcsőkön landolt egy Audi A7 (frissítve)

Egy újabb bizonyíték arra, hogy bizony csúsznak az utak: vasárnap este 6 és 7 között elvesztette irányítását az autója felett egy Audi A7 sofőrje és a Huszár Mátyás rakpart lépcsőin landolt. A balesetben információink szerint senki sem sérült meg, a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai már a helyszínen vannak, az autó mentése jelenleg is folyik.

Hálásan köszönjük az infót és a helyszíni fotókat Vincze Csaba nevű olvasónknak! Az eset körülményei még nem tisztázottak, a nagy értékű autó csodával határos módon megállt a lépcsőkön és nem landolt a Tiszában.

Nem játék a csúszós úttest, vigyázz magadra!

FRISSÍTVE: A SZALAGKORLÁT FOGTA MEG AZ AUTÓT

Az illetékesektől kapott információink szerint a sofőr a szalagkorlátnak köszönheti, hogy nem zuhant a Tiszába. Este 8-kor még mindig tart az autó kiemelése, most írhatnánk, hogy nehéz áthaladni a helyszínen, de éppen kijárási tilalom van, szóval, az infóval nem mennél sokra. A balesetet szenvedő A7-nek kitört az első tengelye, a típus alkatrészáraiból kiindulva komoly lehet a kár.

EZ MÁR A MÁSODIK, EGY ÓRÁN BELÜL: A HATTYASI TÉLI KIKÖTŐBE MENET KARAMBOLOZOTT KÉT AUTÓ

Két autó ütközött a hattyasi Téli Kikötőbe vezető úton vasárnap délután 5 óra után, az autók mozgásképtelenek, jelenleg nem lehet a Téli Kikötő soron közlekedni. Elsődleges információink szerint két könnyű sérült van, az egyikőjük gyermek, a mentők már a helyszínen.

ÚJABB OLVASÓI BESZÁMOLÓK ÉS FOTÓK ÉRKEZTEK: EGY KÖVÉR GÁZT KÖVETŐEN TÖRTÉNT MEG A BAJ

Az eset után valóságos komment-cunamit kaptunk, három olvasónk pedig a helyszínen látottakat is megírta. Az előzetes találgatásokkal ellentétesen driftelésről szó sem volt, egy hatalmas gázfröccsről viszont úgy fest, annál inkább – íme a helyszíni beszámolók, megspékelve újabb fotókkal:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb