Mindenmás

Szegedi cég is esélyes az Év Gyára versenyen

Egy szegedi cég is szerepel az Év Gyára verseny esélyesei között, ugyanis a Szilánk utódja, az üvegfeldolgozással foglalkozó CE Glass bejutott a kétfordulós megmérettetés második fordulójába, ahol az ipar nagyágyúi mérik össze tudásukat.

A versenyt 2015 óta minden évben az iparral és technológiával foglalkozó GyártásTrend magazin hirdeti meg, amely során a legjobb hazai üzemeket keresik, akik formálják az ipart, a munkáltatói kultúrát, és képesek új értéket teremteni az itthoni piacon, mindezek pedig a jelenlegi rendkívüli időszakra tekintettel különösen fontosak. A versenyre november végéig lehetett nevezni, azóta tartott a pályázatok feldolgozása, összesítése és kiértékelése.

Fotó: CE GLASS Industries

Most kapta a hírt a CE Glass, hogy a kkv-k között a „Legjobb menedzsment folyamatok” és a „Termelés” kategóriákban továbbjutott a shortlistre, így a Szeged külterületén található gyáregységük az egyik esélyes pályázó az ÉV GYÁRA 2020 díj megnyerésére.

A családi vállalkozásként alapított CE Glass továbbjutása rendszeres fejlesztéseiknek és dinamikus fejlődésüknek köszönhető. Idén egy több milliárd forintos beruházás részeként új csarnokrésszel és innovatív gépekkel bővítik az üzemet, amivel több mint félszáz új munkahelyet is teremtenek, és a dél-alföldi régió gazdasági növekedéséhez is hozzájárulnak.

Fotó: CE GLASS Industries

Az Év Gyára verseny kétfordulós, ezt követően az ipari szektorban elismert szakemberekből, döntéshozókból álló zsűri szakértőkkel és a kategóriatámogatók képviselőivel kiegészülve a helyszínen, személyesen ismerkednek meg a gyár folyamataival. A végső döntésre és eredményhirdetésre májusban kerül majd sor.

Forrás: CE Glass

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb