Mindenmás

Kukoricásnak álcázta a kender – ültetvényt egy lakitelki férfi: jogerősen hét évre ítélte a Szegedi Ítélőtábla

Az ügyészi indítványnak megfelelően, jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy lakitelki férfit, aki a kukoricásban elrejtve több mint száz tőből álló indiai kender-ültetvényt alakított ki 2016-ban – tájékoztatta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.

Nagyné Günther Ágnes közölte, a táblabíróság kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek az 57 éves férfit. A vádlott 2016 év nyarán, a hasonló cselekmény miatt ellene folyó büntetőeljárás és az abban elrendelt lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt, a tulajdonában álló lakiteleki szántóterületen az álcázásként használt kukoricanövények között 118 tőből álló kenderültetvényt hozott létre és gondozott. A célja az volt, hogy a megtermelt kábítószert forgalomba hozza, és így haszonra tegyen szert. A nyomozóhatóság az ültetvényt 2016 októberében számolta fel.

Fotó: Szabó Dávid

A táblabíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően súlyosította az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által a vádlottra kiszabott hatéves börtönbüntetést. A Szegedi Ítélőtábla másodfokú ítéletében kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartama nem áll arányban a bűnösségi körülményekkel, hiszen a férfi a cselekményét a korábbi elítélésével azonos módszerrel, büntetőeljárás hatálya alatt követte el. Ezek a körülmények a törvényi rendelkezések olyan fokú semmibevételét jelentik, amiből a férfi fokozott társadalomra veszélyességére lehet következtetni – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb