Sport

Nem forgott veszélyben a Szedeák győzelme, későn ébredt a ZTE

Háromhetes szünet után folytatódott a bajnokság, a pontvadászat meglepetéscsapata, a Szeged látogatott Zalaegerszegre. Pontgazdag első negyedet produkált a két gárda, fej-fej mellett haladtak a csapatok, a hazaiaktól Wiggs, Duren és Glenn, az SZTE-ben pedig Brown vitte a prímet. A védekezés egyik oldalnak sem volt erőssége, 28-30 állt az eredményjelzőn 10 perc után – olvasható a bball1.hu-n.

7-2-vel nyitottak a tiszapartiak, időt is kellett kérni Luca Bechinek, miután egy eladott labdát Dickey büntetett zsákolással. Bő rotációval dolgozott a zalai mester, Polster személyében már a 10. kék-fehér játékos lépett parkettre, s az egykori legendás center fia rögtön egy hármassal köszönt be, 37-39-re alakítva az eredményt. Mint később kiderült, ilyen közel már nem járt a ZTE ellenfeléhez ezen az estén…

Bálizs Zsuzsa fotói a mérkőzésről. Forrás: bball1.hu

Dzeletovics hintett triplát, majd Brown lopott labdát és dobott be egy ziccert. Wiggs remekül dobott, harmadik hármasát is helyére küldte, ám a vendégek szinte minden eladott zalai labdából gyorsindításokat értek el, s igazolták, hogy ebben a műfajban kiválóak. Kerpel-Fronius Balázs nem véletlenül töltött Egerszegen két évet, saroktriplája után a labda – némi gondolkodás után – befelé hullott. 45-54-el zárult az első félidő.

Bálizs Zsuzsa fotói a mérkőzésről. Forrás: bball1.hu

A SZÜNET UTÁN

A nagyszünet után Duren véletlenül belekapott Govens szemébe, ám a játékvezetők továbbengedték az akciót. Govens kissé felpaprikázódott, s innentől kezdve sokkal ponterősebben játszott az egykor szintén Egerszegen pattogtató amerikai. Egy kétségesnek tűnő játékvezetői ítéletet követően – Szabó Zsoltot faultolták, ám a síp néma maradt és egy gyorsindítás után ismét a Szedeák ért el egy duplát, a ZTE csapatkapitánya kérdőre vonta Kovács Nimród játékvezetőt a lökés kapcsán, aki két technikaival kiállította a zalai csapatkapitányt. Szabó Zsolt elég hangosan adott hangot nemtetszésének, a ZTE pedig a kiállítás következtében a 24. percben elveszítette kapitányát.

Bálizs Zsuzsa fotói a mérkőzésről. Forrás: bball1.hu

53-66-ról folytatódott a játék, a jelenet inkább a Szegedet zavarta meg, Polster triplája és Vuko büntetői révén nyolcra csökkentette hátrányát a hazai csapat. Ekkor azonban magasabb fokozatba kapcsolt a Szekulovics-gárda, a ZTE pedig nagyon gyengén védekezett. Egyre nőtt a különbség, Darrin Govens hármasával már húsz volt közte. Egy újabb labdalopás után Brown zsákolt, 22 pont volt közte 30 perc után. Luca Bechi nem véletlenül emelte fel a hangját: közel harminc pontot kapott ismét egy negyed alatt a gyatrán védekező ZTE.

Bálizs Zsuzsa fotói a mérkőzésről. Forrás: bball1.hu

Vuko kosarával nyitott a Zalaegerszeg, majd a két egykori szombathelyi nevelés csapott össze: Bognár Kristóf blokkolta Simon Kristófot. Utóbbit ez eléggé tűzbe hozta: előbb egy labdalopás után ziccert szerzett, majd egy triplát is. Sőt, az ő betörése után a 33. percben már csak tíz volt közte. Simon újabb hármast szerzett, ám hét pontnál közelebb már nem tudott kerülni a zárónegyedben becsülettel küzdő ZTE, ahol ekkor hosszú ideig négy fiatal magyar – Simon, Bonifert, Polster, Völgyi – volt pályán Tonko Vuko mellett. A vége nyolcpontos szegedi siker lett; a Szedeák 26 büntetőt dobhatott, ám nem csupán ennek köszönhetően hagyta el győztesen a parkettet.

Bálizs Zsuzsa fotói a mérkőzésről. Forrás: bball1.hu

A vendégek 18 pontot értek el gyorsindításokból, s remek csapatjátékot nyújtottak: 21 gólpasszt osztottak ki Szrecsko Szekulovics tanítványai. Dickey ismét hozta a tőle megszokott dupla-duplát, de Brown, Dzeletovics és Govens is sokat tett hozzá. A ZTE-ben öten is kétszámjegyű pontot hoztak össze, s 87 ponttal lehetett is volna meccset nyerni, ha a védekezés működött volna… Így viszont megérdemelten vitte el a két pontot Zalából a Szeged, s tovább tapad az élbolyra.

Amíg a szegedi kosaras fiúk kiválóan szerepeltek, addig a kézisek mérkőzését lefújták: pozitív koronavírus tesztet produkált a szegedi stáb egyik tagja, így törölni kellett a vasárnap 18 órára tervezett Flensburg-Handewitt elleni EHF Bajnokok Ligája mérkőzést.

Forrás: bball1.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb