Mindenmás

Verte, megerőszakolta és felgyújtással fenyegette élettársát egy szegedi férfi

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt azzal a szegedi férfival szemben, aki tavaly sorozatosan bántalmazta, megerőszakolta és megöléssel fenyegette élettársát.

BENZINNEL AKARTA FELGYÚJTANI ÉLETTÁRSÁT, AKIT NAPI SZINTEN BÁNTALMAZOTT

A vádirat szerint 2020. június 12-én a vádlott és a sértett között szóváltás alakult ki, mivel a sértett nem engedett a férfi szexuális közeledésének, s ezt vele szóban is közölte. A vádlott ekkor agresszívvá vált. Heves szidalmazások közepette lefogta a továbbra is tiltakozó sértettet, majd megerőszakolta. Másnap a vádlott ismét közeledni próbált a sértetthez, aki ezt újra visszautasította. A férfi erre azzal fenyegette meg, hogy kidobja őt az ablakon, majd két kézzel addig szorította a nő nyakát, hogy már levegőt sem kapott. Végül elengedte, de közölte vele, hogy ha nem vetkőzik le, akkor felgyújtja őt. Szavainak nyomatékot adva kilépett az erkélyre, ahol egy flakonban benzint tartott.

A SÉRTETT A BENZINES FLAKON LÁTTÁN ELMENEKÜLT, ÉS A RENDŐRÖK SEGÍTSÉGÉT KÉRTE

A sértett tisztában volt a flakon tartalmával, és azzal, hogy a vádlottnál öngyújtó van, valamint azzal is, hogy a férfi már mást is felgyújtással fenyegetett meg, mely miatt büntetőeljárás is indult ellene. Ezért elmenekült a lakásból, amikor a benzinnel a vádlott megindult felé, és értesítette a rendőrséget. A sértettet a délután során lakóhelyük közelében a vádlott megtalálta, és újra azzal fenyegette meg, hogy megöli, bántalmazni azonban egy járókelő közbelépése miatt nem tudta.

A VÁDLOTT BŰNÖSSÉGÉRŐL A SZEGEDI TÖRVÉNYSZÉK FOG DÖNTENI

A vádlottat a főügyészség emberölés előkészületének bűntettével, minősített szexuális erőszak bűntettével valamint kapcsolati erőszak bűntettével vádolja. A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: reference
'Fel a tetejéhez' gomb