- Hirdetés -
Közélet

Kérdeztétek, utánajártunk: ekkor javítják meg a szegedi fűtőmű megrongálódott kéményének lemezét

Olvasónktól kaptuk az alábbi videót, melyet a Facebook Szegeden láttam oldalán osztott meg az egyik csoporttag arról, hogy a Fűtőmű utcában, ahol Szeged egyik legnagyobb fűtőműve található, az építmény kéményének lemez borítása levált, ami, ha leesik onnan, akár komoly balesethez is vezethet. A videó nyomán megkérdeztük Dr. Kóbor Balázst, a Szegedi Távfűtő Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatóját, tudnak -e a problémáról, és mikorra várható ennek megoldása.

Kóbor Balázs megkeresésünkre elmondta, a heves szeles viharok következtében rongálódott meg a fűtőmű lemez borítása, amelynek helyreállításán dolgoznak is már a szakemberek. Az igazgató elmondta, pár napon belül sor kerül a probléma javítására. Ehhez azért van egy kis időre szükség, mert hivatásos, alpinista szakember kell a munka professzionális elvégzéséhez, amihez be kell szerezni a megfelelő minőségű anyagokat, mert nem mindegy, milyen lemezborítást kap a kémény. De azt is figyelembe kell venni, hogy a jelenlegi vad, szeles időjárás nem teszi lehetővé a munka megkezdését, meg kell várniuk a szakembereknek, amíg a magaslati munkákhoz minden biztonsági körülmény adott lesz. Kóbor Balázs megnyugtatta a szegedieket, rajta vannak az ügy megoldásán, és a lehető legrövidebb idő alatt pótolják a megrongálódott lemezborítást.


- Hirdetés -

- Hirdetés -

- Hirdetés -
- Hirdetés -

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb