25 éve szerezte meg a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata az első bajnoki címét
25 éve, 1996. április 21-én lettünk először magyar bajnokok. Ekkor szerezte meg a bajnoki címet a Pick Szeged férfi kézilabdacsapata. Az évforduló alkalmából pedig az első bajnokcsapat mesterével, Skaliczki Lászlóval, az akkori vezetőedzővel beszélgettek – olvasható a szegedi kézisek honlapján.
Skaliczki László úgy emlékszik vissza az eseményekre, mintha tegnap lett volna, és így mesél: “Ez olyan, mint az első szerelem! Arra mindenki emlékszik. A mindent eldöntő utolsó meccs előtt már egy nappal elutaztunk Dunaújvárosba. Délelőtt sétálni mentünk, és sok-sok szegedi szurkolóval találkoztunk. Biztattak, buzdítottak bennünket és ez átragadt mindenkire. Éreztük, mennyire vágynak a szegedi emberek erre a sikerre, amely végül összejött, hatalmas boldogságot szerezve mindenkinek. Nagyon megérdemelte mindenki ezt a nagy diadalt” – meséli László, majd hozzáteszi, hogy a csapat többször ott állt már a siker kapujában, csak nem sikerült ezen belépni. A keret nagy része már régóta együtt játszott, Dalibor Brajdics érkezése stabilitást adott támadásban. Sikerült remekül kialakítani a Bajusz-Bartók játékkapcsolatot, sokszor alkalmazták a zavaró védekezést, és fontos volt a kapusteljesítmény, amely végül a bajnoki címhez vezetett. Ez egy történelmi pillanat volt.
HATALMAS ÜNNEPLÉS A SZÉCHENYI TÉREN
“Még most is beleborzongok, mi volt a Széchenyi téren. Emberek mindenhol, és minket éltettek, ünnepeltek. Hatalmas nyomot hagyott bennem, ha erre gondolok, mindig jó érzések kerítenek a hatalmába. Ez a szegedi sportág történetében hatalmas előrelépés volt, mesterré váltunk. Olyan volt a keretünk, amelyik vágyott erre a győzelemre, mind-mind „Aranyosfiúk” voltak” – teszi hozzá Skaliczki László.
MÚLTIDÉZÉS
Dunaújvárosban a Dunaferr ellen játszották az utolsó meccsüket, akkor nem volt bajnoki döntő, hanem az alapszakasz után hirdettek győztest. “Nyernünk kellett Újvárosban, mi pedig több száz szegedi szurkoló buzdítása mellett 30-25-re diadalmaskodtunk” – idézi fel a legszebb emlékeit a beszélgetés alatt az akkori vezetőedző.
A GYŐZTES NÉVSOR
Elsőnek lenni bármiben, bármikor mindig történelem. Itt a névsor, ők azok, akikre igazán büszkék lehetünk: Avar György, Árvai Béla, Bajus Sándor, Bartók Csaba, Borsodi Péter, Csavar Zoltán, Dalibor Brajdics, Dobos József, Dobos László, Grőber Mátyás, Fekete László, Fekete Róbert csapatkapitány, Mezei Richárd, Molnár János, Nagy Péter, Oszlánczi András, Radovics Sándor. Vezetőedző: Skaliczki László. Másodedző: Farkas József. Csapatorvos: dr. Szabó István. Gyúró: Pióker Sándor.
Forrás: pickhandball.hu