Mindenmás

Éleslövészeteken vettek részt a megyénk leendő rajparancsnokai és helyettesei

Éleslövészeteken vettek részt a lövész altiszti szakmai tanfolyam hallgatói április végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár dóci lőterén. A lövész altiszti szakmai tanfolyam az „Acélkocka” elnevezésű, öt lépcsőből álló altiszti képzési rendszer második moduljának a része, ahol a jövő rajparancsnokait és helyetteseit képzik.

A Magyar Honvédség – altiszt képzését tekintve – legnagyobb létszámú szakmai tanfolyamán jelenleg harminchatan vesznek részt, közülük tizenöten a polgári életből érkeztek a képzésre, a többiek már korábban is a Magyar Honvédség kötelékébe tartoztak.

MÁR A GYAKORLATI RÉSZ ZAJLIK

A márciusban megkezdett, több mint négy hónapos tanfolyam kiképzői a hódmezővásárhelyi 62. Lövészzászlóalj tapasztalt katonái, akik minden tudásukat átadják a jövő altisztjeinek. Az elmúlt időszakban az elméleti szakképzések és foglalkozások zajlottak, ahol a résztvevők többek között elsajátították a fegyverzettechnikai, harcászati, illetve a harcjárművekkel kapcsolatos ismereteket. A gyakorlati rész már egy héttel ezelőtt, a felderítő képzéssel megkezdődött.

A LÖVÉSZETI EREDMÉNYEK KIVÁLÓAK

Taskovics Tibor törzszászlós, a szakmai képzés vezetőjeként elmondta, hogy a lövész „Acélkocka” képzési rendszer jelenlegi fázisában, a katonák az egyéni lőgyakorlatok során a lövész rajoknál rendszeresített összes fegyverrel végrehajtották a lőgyakorlatokat, így ők is képesek az eszközök kezelésére. „A lövészeti eredmények kiválóak, az új fegyverek beszabályozását is megértették a tanfolyam résztvevői. A fiatalabb katonák közül néhányan még nem olyan magabiztosan kezelik a fegyvereket, mint idősebb társaik, de ők is folyamatosan és gyorsan fejlődnek” – hangsúlyozta a törzszászlós. A képzés a raj szintű összekovácsolásokkal folytatódik, ahol a résztvevők gyakorlatban is elsajátítják majd a rajparancsnoki és helyettesi feladatokat.

Forrás: MH 5. Bocskai István Lövészdandár Sajtó

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb