Mindenmás

Rendőrkézen a Mars téri rabló

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki 2020 augusztusában két alkalommal rabolt Szeged belvárosában – írja a police.hu. Mint írják, két ember pénztárcáját lopta el, az egyiküket ököllel le is ütötte.

A gyanúsított tavaly augusztus 5-én a késő esti órákban szólított meg egy fiatalt a Mars téren, majd arra kérte őt, váltsa fel a pénzét. A sértett elővette a tárcáját, de a pénzváltásra nem maradt ideje. Az elkövető egy gyors mozdulattal kikapta a bankókat, majd távozott a helyszínről. Négy nappal később F. Flórián szintén az autóbusz-pályaudvar közelében találta meg áldozatát. Aprópénzt kért egy fiataltól, akit az előzőhöz hasonló gyorsasággal szabadított meg a tárcájától. A sértett megpróbált fellépni a gyanúsítottal szemben, azonban F. Flórián egy jól irányzott ökölcsapással nyomatékosította szándékát, ezután elfutott.

ELJÁRÁS INDULT ELLENE

A feljelentők kihallgatásuk során felismerték az elkövetőt, akit a rendőrök az otthonában elfogtak és előállítottak a Szegedi Rendőrkapitányságra. Később gyanúsítottként hallgatták ki, ellene őrizetbe vétele mellett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. Az illetékes bíróság 2020. augusztus 10-én elrendelt letartóztatását. A nyomozók a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, az ügy iratait átadták az ügyészségnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb