Mindenmás

Négy idős emberhez is a tűzoltók segítségével jutottak be a mentők a hétvégén

Mozgalmas hétvégéjük volt megyénk tűzoltóinak a hétvégén, négy idős emberhez is segítséget nyújtottak a mentők részére a lakásba való bejutáshoz, valamint egy szegvári autóbalesethez riasztották őket, ahol egy embert feszítővágóval kellett kiszabadítaniuk a roncsok közül, írta közleményében a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelem.

Szombaton három sérült, idős emberhez is riasztották a tűzoltókat. Mindhárom esetben a mentők kérték a tűzoltók segítségét. A sérültek önerejükből nem tudtak ajtót nyitni a mentők munkatársainak, Szentesen, Makón és Szegeden is a tűzoltók nyitották fel a lezárt lakásokat. A beavatkozásoknak köszönhetően az egészségügyi személyzet megkezdhette a sérültek ellátását. 

Villanyoszlopnak ütközött egy személyautó szombaton késő este Szegvárnál. Az autóban négyen utaztak, közülük egy embert a tűzoltók feszítővágó segítségével emeltek ki a roncsok közül. 

Idős asszonyt mentettek a tűzoltók hétfőn hajnalban Szegeden. Egy József Attila sugárúti lakáshoz riasztották a tűzoltókat öt óra után. Az asszony elesett, önerejéből nem tudott lábra állni. A szegedi egység az erkélyen keresztül jutott be a hetedik emeleti lakásba, majd a sérültet átadták a mentők munkatársainak. 

Forrás: Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelem

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: magnetisch speelgoed
'Fel a tetejéhez' gomb