Mindenmás

Ököllel támadt egy járókelőre Hódmezővásárhelyen egy férfi, fejbe rúgta, majd meg is taposta

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség letartóztatását indítványozta annak a helybeli férfinak, aki a múlt héten két emberre is rátámadt Hódmezővásárhelyen.

ÖKÖLLEL TÁMADT A JÁRÓKELŐRE, MÉG ANNAK AUTÓJÁT IS RUGDOSTA, VERTE

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított múlt pénteken éjjel, ittas állapotban, előzetes szóváltás nélkül az utcán olyan hevesen kezdett ököllel ütlegelni egy férfit, hogy őt a helyszínen jelenlévőknek kellett lehúzniuk a sértettről. A megtámadott férfi ekkor beült az ott parkoló járművébe, azonban a gyanúsított felugrott annak motorháztetejére, és azt kezdte ököllel verni. Ezután a kocsi tetejére is felmászott, ahonnan többször belerúgott a szélvédőbe is, mire annak üvege betört.

EGY MÁSIK FÉRFIT FEJBE RÚGOTT, MAJD A FEJÉRE TAPOSOTT

Másnap éjjel egy szabadtéri sütögetőhelynél a gyanúsított szóváltásba keveredett két, ott tartózkodó férfivel. Vitájuk elmérgesedett, és annak során egyiküket a gyanúsított ököllel a szemén megütötte. Az ekkor távozni akaró sértettet hátba rúgta, aki emiatt a földre esett. A földön fekvő férfit a gyanúsított ezután fejbe rúgta, valamint a fejére is rátaposott. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Fotó: pixabay.com – illusztráció

A GYANÚ SZERINT KORÁBBAN ELLOPTA ISMERŐSE AUTÓJÁT IS

A fentieken túl megalapozott a gyanúja annak, hogy idén áprilisban a gyanúsított egy ismerőse lakásában járva kivett egy női táskából egy gépjárműkulcsot, majd a ház előtt leállított kocsival elhajtott. Az önkényes elvitelről az autót üzembentartó nőt csak fél óra elteltével, akkor értesítette, mikorra már a kocsi meghibásodott, ezért azt az utcán leparkolta.

INDÍTVÁNYOZTÁK A FÉRFI LETARTÓZTATÁSÁNAK ELRENDELÉSÉT

A garázdaság vétsége, súlyos testi sértés bűntette valamint jármű önkényes elvételének bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárásban a járási ügyészség a többszörösen büntetett előéletű gyanúsított letartóztatásának elrendelését a szökés-elrejtőzés veszélyére valamint a bűnismétlés tényére és veszélyére figyelemmel indítványozta. Az indítvány tárgyában a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója a mai napon tartandó ülésén fog dönteni.

Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: bola808 live
'Fel a tetejéhez' gomb