Sport

Második felkészülési mérkőzésén 1-0-ra legyőzte a Szeged-Csanád GA a Soroksárt

A hétvégén második felkészülési mérkőzésén Jammeh Haruna góljával 1-0-ra legyőzte a Szeged-Csanád GA a Soroksárt, olvasható a klub honlapján közzétett beszámolóban.

HARUNA AZ ELSŐ FÉLIDŐ 38. PERCÉBEN LŐTTE A GÓLT

Mint írták, rögtön a mérkőzés elején Simon ugratta ki Gajdost, aki ugyan átemelte a labdát a kifutó kapus fölött, de az asszisztens lest jelzett, így maradt a 0-0. Több veszélyes lehetősége is volt az első félidőben a szegedieknek, aminek köszönhetően végül Haruna a 38. percben gólt lőtt. A fordulás előtt még adódott egy helyzete a vendégeknek, de Kovac kiszorított szögből csak a kapufát találta el.

HELYZETEK TOVÁBBRA IS ADÓDTAK A SZEGEDIEK SZÁMÁRA, DE ÚJABB GÓL MÁR NEM SZÜLETETT

A második játékrész két Dobos-lövéssel kezdődött, ám mindkettőt hárította a kapus. A folytatásban kiegyenlítettebbé vált a játék. Habár a szegedieknek adódtak nagyobb helyzetei, újabb gól már nem született, így 1-0-s győzelmet arattak a második felkészülési mérkőzésükön.

A csapat egy hét múlva, július 17-én az NB III.-as Hódmezővásárhelyi FC ellen gyakorol.

Forrás: szeged-grosicsakademia.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb