MindenmásSmart Szeged

Ingyenesen utazhatunk majd a tram-trainen a végleges menetrend kialakulásáig

Ha a prototípusok megkapják a típusengedélyt, és hozzájárul a vasúthatóság, akkor elindulhat utasokkal a tram-train egy úgynevezett “próbaidőszakra”, amikor is a tervek szerint óránként fognak közlekedni a szerelvények. Mi pedig mindezt térítésmentesen vehetjük majd igénybe – írja a Promenád24 a Rádió 7 nyomán.

Ahhoz viszont, hogy a típusengedélyt megkapják a prototípusok, természetesen továbbra is nagyon komoly teszteket kell teljesíteniük. Emellett, mielőtt utasokat szállíthat, 10-15 ezer km-t kell hibátlanul lefutnia egy-egy szerelvénynek. Az úgynevezett próbaidőszakra pedig azért van szükség, hogy mindazt, amit megterveztek, és teszteltek élesben – utasok nélkül, a gyakorlatban is alá lehessen támasztani, vagy ha szükséges, akkor finomhangolják a rendszert, menetrendre. Hiszen a puding próbája az evés – mondta Kanda Imre főmérnök a Közös nevezőben.

OKTÓBER VÉGÉIG MINDENNEK LE KELL ZÁRULNI

Műszaki átadás-átvételi eljárások, tanúsítási eljárás, használatba vételi engedély, tartampróbák lefolytatása, összehangolni a tram-traint a közlekedéssel szoftverek segítségével – ez csak néhány azok közül, amelyek ahhoz kellenek, hogy a szerelvények a lehető legbiztonságosabb közlekedési szolgáltatást nyújtsák majd Szeged és Hódmezővásárhely között. Kanda Imre szerint október végéig mindennek le kell zárulnia, ekkor kapja meg a járműflotta az ún. típusengedélyt, és akkor lehet kérni, hogy egy ideiglenes menetrend alapján utasokkal is elinduljon a vasútvillamos.

INGYENES LESZ A TRAM-TRAIN A VÉGLEGES MENETRENDIG

A tervek szerint óránként közlekedik majd ekkor a tram-train a két város között, és ezekből a tapasztalatokból is beépítenek majd természetesen. A “próbaszakasz” alatt teljes egyetértés van abban, hogy az utasok térítésmentesen vegyék igénybe a szolgáltatást. Kanda Imre azt is elmondta, hogy most a szegedi hálózat van a fókuszban, a tram-train a napfény városában rója a köröket, itt igazítják a helyi villamosközlekedéshez.

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: bk8
'Fel a tetejéhez' gomb