Mindenmás

Július 26-tól változik a forgalmi és a parkolási rend a Rózsa utcában

A 2021. július 26-i héten ivóvízvezeték felújítási munkálatok kezdődnek több ütemben a Rózsa utcában (Csongrádi sgt-tól a József Attila sgt-ig), emiatt a forgalmi és a parkolási rend is megváltozik az adott szakaszon.

A 21-ES BUSZ FORGALMI RENDJE IS VÁLTOZIK

A munkálatok miatt félpályás útlezárás, forgalomelterelés, egyirányú közlekedés, sebességkorlátozás, parkolási korlátozás is várható, valamint a 21-es busz forgalmi rendje is módosul – szakaszonként változóan, a munka üteméhez, előre haladásához igazodva. (A Rózsa utcán – Csuka utcánál – márciusban már sor került egy – lakossági ivóvízellátást nem érintő – vezetékszakasz rekonstrukciójára.)

A TERVEK SZERINT NOVEMBERBEN FEJEZŐDNEK BE A MUNKÁK

A munkát a Szegedi Vízmű Zrt. megbízásából alvállalkozó végzi. A vízellátás ideiglenes vízvezeték kialakításával történik, így a munka az ivóvíz szolgáltatásban csak korlátozottan (átmenetileg, rövidebb időszakokra) okoz átmeneti fennakadást a körzetben, amiről az érintett fogyasztók értesítést kapnak. A tervek szerint, várhatóan 2021. november közepéig – teljes úthelyreállítással – befejeződnek a munkálatok, és az aszfaltozást követően megszűnik a forgalomkorlátozás, visszaállhat a közlekedésben a megszokott rend.

Forrás: Szegedi Vízmű Zrt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb