Karikó Katalinról nevezték el a Pennsylvaniai Egyetem Perelman Orvosi Iskola új ösztöndíját, az is kiderült, szíve szerint kinek adná

Tisztelgésül a szintetikus mRNS-alapú technológia szabadalmaztatójáról, Karikó Katalinról nevezték el a Pennsylvaniai Egyetem Perelman Orvosi Iskola új ösztöndíját – olvasható az SZTE honlapján. Az egyetem arra is rákérdezett a kutatónőnél, hogy kinek ítélné most oda a névadó.
Az mRNS úttörői előtt tiszteleg a Pennsylvaniai Egyetem (Penn) Perelman Orvosi Iskolája. A philadelphiai intézmény 2021. július 29-én sajtóközleményben jelentette be a „Katalin Karikó Fellowship Fund in Vaccine Development” és a „Roberts Family Professorship” születését. Előbbi a pályakezdő tudósokat segíti, míg utóbbi a senior kutató munkásságát elismerő cím és anyagi támogatás. Mindkét díj alapja a Penn rendszeres támogatója, az „Aileen és Brian Roberts Alapítvány” adománya. Amerikában az egyetemi kutatómunka ösztönzésének ez az egyik modellje.
ÖSZTÖNDÍJAT ELŐSZÖR NEVEZTK EL A KUTATÓRÓL
A bécsi egyetemen kurzust már megjelöltek az mRNS „anyjáról”, de ösztöndíjat először neveztek el Karikó Katalinról. A szegedi József Attila Tudományegyetemen diplomázó és doktoráló kutató 24 évig dolgozott a philadelphiai Pennsylvaniai Egyetemen. A „Karikó ösztöndíjat” a Penn Immunológiai Intézet vakcinakutatással foglalkozó ifjú tudósa nyerheti el. A fiatal kutató egy éves fizetésének megfelelő összegű támogatás célja, hogy a fertőző betegségek elleni oltóanyagok létrehozására ösztönözzön. Így a Pennsylvania Egyetemet mint az mRNS-alapú és más, modern megközelítésű vakcina-fejlesztés bázisát erősítse és népszerűsítse.
ÉLVONALBAN A PENNSYLVANIA EGYETEM
Az adományozók – Aileen és Brian Roberts – szerint a Penn régóta a kutatás és a technológiai fejlesztések élvonalába tartozik. Az mRNS alapú vakcinák felfedezése óriási eredmény, ami az intézmény és Philadelphia városának hírnevét is öregbíti. A Penn életet megváltoztató kutatásait támogató Roberts család tagjai is kíváncsiak, hogyan dolgozik a tudósok és orvosok következő generációja azon, hogy felgyorsítsa a jövőt jelentő modern terápiák kifejlesztését.
A NÉVADÓ IS SZURKOL
Hamarosan megszületik a döntés, ki nyeri el először a Penn kutatói közül a „Katalin Karikó Fellowship Fund in Vaccine Development” támogatást. A névadótól, Karikó Katalintól, a szegedi József Attila Tudományegyetem biológia szakján diplomázott és doktorált, majd a Szegedi Biológiai Központban kutatóvá vált, a közelmúltban az új típusú koronavírus elleni küzdelemben kulcsszerepű vakcina-fejlesztést kutatásaival megalapozó tudóstól megkérdezték: a szíve szerint kinek szánná először a róla elnevezett ösztöndíjat? “Nagyon szurkolok, hogy Pardi Norbertnek adják az első „Karikó ösztöndíjat”. De félek, más szempontok dominálnak majd” – fogalmazott Karikó Katalin. A két tudóst a kisújszállási gyökerek, a szegedi egyetemi tanulmányok és az SZBK-beli kutatómunka emléke mellett az is összeköti, hogy 2011 és 2013 között együtt dolgoztak a Pennsylvaniai Egyetemen, majd az mRNS-kutatásokban döntő szerepet játszó Penn-beli laboratóriumát Pardi Norbertnek adta át Karikó Katalin. Az mRNS-ben rejlő lehetőségekről a Karikó-Pardi páros folyamatosan konzultál, mint mester és tanítvány.



