Mindenmás

Dombóváron áskálódnak a szegedi régészek

Augusztus közepéig tart a dombói vár régészeti feltárása, melyen szegedi és pécsi régész hallgatók, dombóvári diákok, valamint az ország különböző részeiről érkező régészek és önkéntesesek vesznek részt – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kedden az MTI-vel.

Mint írják, Dombóvár határában, a Kapos folyó déli partján találhatók a Dombai család egykori rezidenciájának a maradványai, ahol a város önkormányzatának a felkérésére Berta Adrián, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézetének tudományos segédmunkatársa vezetésével idén is folytatódik a szisztematikus régészeti kutatás. A júliusban megkezdett terepi munkálatok előreláthatóan augusztus közepéig tartanak – olvasható a közleményben.

GAZDAG RENESZÁNSZ-KORI LELETANYAG VÁRTA A RÉGÉSZEKET

Az eddigi feltárásokon előkerült faragott kövek és a rendelkezésre álló írott források alapján a vár építészeti részleteit jelentős reneszánsz díszítőelemekkel is gazdagon ellátták. A Dombai család vára a 16. század elejére egy mintegy 50-szer 32 méter alapterületű erősség lett. A török hadak a 16. században elfoglalták a várat. Ebből a korszakból fennmaradtak írott adatok bizonyos, elsősorban védelmi célú építkezésekről, amelyek közül egy sánc részletét az előző év folyamán sikerült is megtalálni. A várat a bécsi Udvari Haditanács 1702-ben leromboltatta. A területen elkezdődött a déli épületszárny keleti oldalának a szisztematikus feltárása is. Ezek összesen 800 négyzetmétert tettek ki, azonban a megnyitott felületeken a feltárási folyamat még különböző szakaszokban tart – emlékeztet a kommüniké.

Szegeden is zajlik a kutatás, nem is akárhogy:


   

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb