Közélet

Csendrendeletet vezettek be a makói Continental gyárban

Gyakorlatilag csendrendeletet vezettek be a makói Continental gyárban, ahol a felettes írásbeli engedélyéhez kötötték, hogy egy dolgozó szót váltson egy másik üzemrészből érkezővel – írja az Index. A szakszervezet szerint a kollektív szerződés pontjainak egyeztetését próbálják megakadályozni, a Continental munkavédelmi okokra hivatkozik. Nem kis munkajogi ügy kerekedett a dologból.

HA ÉPPEN MUNKÁT VÉGZEL, CSAKIS A MUNKÁLTATÓ ÍRÁSBELI ENGEDÉLYÉVEL SZABAD “BESZÉLGETÉST KEZDEMÉNYEZNED”

Kicsit (?) szürreálisnak tűnik az a szabály, amelyet a makói Continental gyár új viselkedési kódexe tartalmaz. A szövegben, amelyről a gyár dolgozói tájékoztatták Radics Gábort, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) elnökét, többek között az áll, hogy az épp munkát végző dolgozók csak akkor kezdeményezhetnek beszélgetést a gyárban, ha erre a munkáltató előzetesen írásban engedélyt adott. A közvetlen felettes megkérdezheti a „munkából történő kikérés” indokát, hogy mérlegeljen, ám ha elutasítja, nem kell indokolnia döntését.

CÉGVEZETÉS VS DOLGOZÓK: AZ IGAZI MORTAL KOMBAT

A gyár dolgozói és a cég hosszú ideje próbál megállapodni az új kollektív szerződésről, amelyet 2020 nyarán mondott fel a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. A felek egyelőre nem jártak sikerrel:

  • a munkavállalók egy része három munkabeszüntetést is tartott, az utolsót februárban kezdték, több műszakban, határozatlan idővel meghirdetve,
  • még Lázár János is megszólalt a dolgozók érdekében.
  • Március elejére úgy tűnt, nyugvópontra jut az ügy, a Continental végül a járványhelyzetre történő hivatkozással felajánlotta a korábbi kollektív szerződés visszaállítását idén december 31-ig.

SZAKSZERVEZET, SZEMÉLYES MEGKERESÉSEK MUNKA KÖZBEN

A szakszervezet szeretne egy versenyképes, a “munkavállalók egészségügyi, családi és szociális körülményeire figyelemmel átalakított” új kollektív szerződést, ezért folytatódtak a tárgyalások. A gyárban működő Makói Gumiipari Szakszervezet úgy döntött, a kollektív szerződés kritikusabb pontjairól megkérdezi a tagjait személyesen és online, anonim formában is. A szakszervezet szerint a cég adatvédelmi aggályok miatt nem támogatta az online visszajelzést. A személyes megkeresésekre – vagyis hogy munka közben mennek oda a szakszervezetisek a dolgozókhoz, és töltetik ki velük a kérdőívet – szerintük az új viselkedési szabályzat volt a válasz.

Tehát, ha a szakszervezettől valaki odamegy egy dolgozóhoz, egy másik üzemegységbe, a felettes leállíthatja a beszélgetést és elküldheti a másik üzemterületről érkező külsőst, magyarán a szakszervezetis kollégát.

ÍGY LÁTJA A SZAKSZERVEZET: “A CONTINENTAL MEGFÉLEMLÍTI A DOLGOZÓKAT”

A szakszervezet úgy látja, ezekkel a lépésekkel a Continental megfélemlíti a dolgozókat, és ellehetetleníti, hogy a szakszervezeti megbízottak egyeztetni tudjanak a munkavállalókkal a kollektív szerződésről, hisz erre legfeljebb a párperces szünetekben vagy a húszperces ebédidőben lenne lehetőségük. A szakszervezet szerint további probléma, hogy a makói üzemben rengeteg házaspár dolgozik, de különböző üzemrészeken, így azzal, hogy a „külsősök” csak engedéllyel járhatnak át máshova beszélgetni, akaratlanul is meggátolják, hogy időnként meglátogassák egymást. A dolog az Index tudomása szerint több száz főt érint.

…ÉS ÍGY A CONTINENTAL: “MUNKAVÉDELMI OKOKBÓL VOLT SZÜKSÉG AZ INTÉZKEDÉSRE”

„A Contitech Fluid Automotive Hungária Kft. makói üzeme munkatársainak kültéri és beltéri pihenőkben, az étkezőben is biztosít lehetőséget a közösségi életre, azonban a gyártási területen munkavédelmi okokból erre nincs lehetőség. Továbbá a munkáltató irodát és tárgyalóhelyiséget biztosít az érdekképviseletek számára, hogy a működésükkel harmadik személyként ne az üzemi területen folytassák a tevékenységüket” – írta válaszában Hornyacsek Zoltán kommunikációs vezető arra a két kérdésre, hogy tényleg elrendelték-e a beszélgetési tilalmat, és ez szerintük nem ütközik-e a munka törvénykönyvébe.

A válaszban a menedzser arról ír az Indexnek, hogy a makói gyárukban az elmúlt hónapokban a munkavédelmi szabályok be nem tartásából történt balesetek további intézkedéseket kívántak a munkavállalóik biztonsága érdekében. “Felelős munkáltatóként további szigorítást láttunk szükségesnek, hogy megelőzzük a jövőbeli hasonló körülmények miatt előforduló üzemi baleseteket” – részletezi a vezető. A portál az elmondottakat megerősítve arról számol be, tudomásuk van egy súlyos csonkolásos esetről, illetve arról, hogy egy dolgozó leesett egy tízméteres csarnok tetejéről – bár mint írják, ez utóbbi nem baleset volt.

A kérdés már csak egy: szerintetek kinek van igaza? A gyárnak vagy a szakszervezetnek?

Forrás: Index.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb