Közélet

Megvan az előválasztás második fordulójának időpontja

Nehéz szülés volt, de megvan az előválasztás második fordulójának időpontja. Október 10-től október 16-ig, tehát hét napon át tart majd az előválasztás második fordulója – értesült a Telex több forrásból.

OKTÓBER 17-RE MÁR ELŐZETES VÉGEREDMÉNYT ÍGÉRNEK

A huza-vona oka az volt, hogy a pártelnökök megállapodására volt szükség az időpont meghatározásához, miután az Országos Előválasztási Bizottságban (OEVB) nem tudott döntésre jutni pénteken a hat ellenzéki párt delegáltja. Az értesülést később az OEVB közleménye is megerősítette, amely szerint október 17-én már (előzetes) végeredményt is hirdetnek.

MINDEKÖZBEN: KARÁCSONY GERGELY MÁR POZÍCIÓKAT OSZTOGAT

A portál értesüléseire ma délután Karácsony Gergely is rárerősített, aki ma délután a budapesti Európa Hajón értékelte az előválasztás első fordulójának eredményeit, közben pedig elkezdett pozíciókat osztogatni. Mint bejelentette,

  • az alkotmányozást Márki-Zaynak,
  • a külügyet Dobrev Klárának,
  • az elszámoltatást Hadházynak adná.

“Most a munkának van itt az ideje, pozíciók osztogatásával még ráérünk” – reagált egy Facebook-bejegyzésében a fentiekre Dobrev Klára. Közben Hódmezővásárhely polgármestere is meglódult, Márki-Zay Péter a budapesti Fővám téren tart “kormányváltó naggyűlést” (ő nevezte így), ha kíváncsi vagy rá, mit mond épp most, kattints IDE!

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: her response
'Fel a tetejéhez' gomb