Mindenmás

Kukát gyújtottak fel “buliból” a Szilléri sugárúton

Haverok, buli, kukagyújtogatás. Úgy tűnik, nincs Szegeden hétvége lángoló szeméttároló nélkül, vasárnapra virradóan épp a Szilléri sugárút 35. alatt játszott valaki Prodigy-féle Firestartert. Az esethez a szegedi tűzoltók vonultak ki, bár biztosak vagyunk benne, hogy fontosabb dolguk is akadt volna.

A ma éjjeli esetről olvasói fotót is kaptunk, köszönet érte Nándinak! Ez maradt a kukából:

Az egyik, a környéken lakó olvasónk azt írta üzenetben, az eset ha nem is mindennapos, nagyjából 1-2 hétvégényi gyakorisággal újra meg újra bekövetkezik. Mint Tamás üzente, gyakran előfordul, hogy “buliból” gyújtanak fel kukákat a hajnalban hazafelé tartó fiatalok, a fotót küldő Nándi annyit írt, biztos megint valami “részeg b@rom emberkedett” az öngyújtójával.

NAGYON NEM ÉRI MEG TŰZVARÁZSLÓT JÁTSZANI

A Btk. 259. § alapján az a személy, aki “tűz pusztító hatásának kiváltásával közveszélyt idéz elő” bűntettet követ el, és kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Magát a közveszély definícióját a törvény nem határozza meg. Az állandósult bíró gyakorlatot alapul véve, a közveszély olyan – emberi magatartás következtében kialakult – objektív helyzet, amely előre meg nem határozható személyeket vagy fel nem becsülhető értékű anyagi javakat közvetlen sérüléssel, megsemmisüléssel vagy megrongálással fenyeget.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb