Mindenmás

Börtönbüntetést és vezetéstől való eltiltást kapott az a nő, aki csak azért büntetőfékezett az M5-ösön, mert ideges volt (videó)

A Kecskeméti Járásbíróság közúti veszélyeztetés miatt börtönbüntetést szabott ki arra a nőre, aki az M5-ösön többször büntetőfékezett a Mercedesével. A tárgyaláson azt mondta, ideges volt – írja az Origo.

A teljes sztorit egyébként még júliusban írtuk meg, miszerint egy kecskeméti nő tavaly novemberben többször is indokolatlanul fékezett az autójával az utána haladó kisteherautó sofőrje előtt az M5-ös autópályán, mert szerinte, a férfi túl lassan haladt korábban előtte.

AZZAL INDOKOLTA A BÜNTETŐFÉKEZÉST, HOGY IDEGES VOLT

A vádirat szerint a nő szándékosan megszegte a KRESZ szabályait, a sértett életét, testi épségét szándékosan közvetlen veszélynek tette ki. A tárgyaláson a fiatal nő elismerte a tényállást és büntetőjogi felelősségét is, azzal indokolta a büntetőfékezést, hogy ideges volt. A Kecskeméti Járásbíróság közúti veszélyeztetés bűntette miatt egy év – végrehajtásban két év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítélte, valamint másfél évre eltiltotta a járművezetéstől. Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, míg a vádlott és a védője enyhítésért fellebbeztek.

A nem kicsit veszályes manővert meg is nézheted:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb