Közélet

Makó és környéke az egyik legfertőzöttebb terület a megyében, a megbetegedések száma jelenleg is emelkedőben van

“A koronavírusos megbetegedéseket tekintve Makó a legfertőzöttebb város a megyében, utána következik Hódmezővásárhely és Szeged” – mondta Ábrahám Judit főorvos a Makói Városi Televízióban, ahol Farkas Éva Erzsébet, polgármesterrel közösen számoltak be a járvány jelenlegi állapotáról.

“Sajnos valóban rosszak az adatok, a járványügyi helyzet negyedik hullámában Makó és térségében is drasztikusan megnőtt a karanténban lévő polgártársaink száma. A karanténban lévők száma Makó városában 241 fő, ami lényegesen több a harmadik hullámban regisztrált adatoknál, illetve ebből pozitív fertőzött 148 fő. ez, ha a két nappal ezelőtti adatokat nézzük, akkor is 20 százalékkal több” – emelete ki Farkas Éva Erzsébet, polgármester.

TÖBB AZ OLTATLAN BETEG

“99 százalékban oltatlan betegekről van szó, a 40-60 éves korosztályról. Tehát senki nem mondhatja, hogy az idős, krónikus beteg, 80 éves ágyban fekvőkről van szó. Oltatlan, 40-60 év közöttiekről. A halálozások jelentős többsége is innen adódik, ebből a korosztályból” – hangsúlyozta a műsorban dr. Ábrahám Judit főorvos.

A teljes adást itt tudod megnézni:

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: right here
'Fel a tetejéhez' gomb