Mindenmás

Tragédia Szentesen: kigyulladt egy családi ház, halálos áldozat is van

Holttestet találtak oltás közben a szentesi tűzoltók – tudtuk meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól. Csütörtök hajnali három körül egy családi ház tizenöt négyzetméteres melléképületében pusztított a tűz, a szakemberek két tűzoltóautóval siettek a helyszínre.

Csütörtök hajnali három körül érkezett a jelzés, amely szerint Szentesen egy tanyaépülettel egybeépített melléképületben tűz keletkezett és valaki az épületben tartózkodik – írja közleményében az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.  Két járművel hét tűzoltó vonult a helyszínre, ahol egy családi ház tizenöt négyzetméteres melléképületében pusztított a tűz. A szobaként berendezett helyiségben kis területen egy szekrény és ruhák égtek.

A tűzoltók eloltották a lángokat, közben egy holttestet találtak.

A tűz pontos keletkezési okának feltárása érdekében a tűzvizsgálati eljárást indítottak. A közleményben arra is felhívták a figyelmet, a hasonló tragédiák elkerülése érdekében fontos, hogy ne halmozzunk fel lakásunkban felesleges, éghető anyagokat.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb