Mindenmás

A nyár végétől 10 új CNG üzemű autóbusz áll majd forgalomba Szegeden

Volánbusz Zrt. flottája 164 darab új, sűrített földgázzal (CNG) üzemelő autóbusszal bővül. Ezekből 75 darab a fővárosi agglomerációban közlekedik majd várhatóan nyár végétől, míg Szegeden 10, Szolnokon 40, Zalaegerszegen 39 áll majd forgalomba – jelentették be pénteken a társaság sajtójékoztatóján Budapesten.

Orgovány Ferenc, a Mobiliti Volánbusz Kft. ügyvezetője  elmondta, az elektromos buszokhoz hasonlóan, a CNG üzemű buszok üzemanyagellátásához is folyamatosan építik ki a töltési infrastruktúrát. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója a 164 CNG busz beszerzése 15 milliárd forintba került, ebből a fővárosi agglomerációba kerülő 75 darab beruházási értéke 6,9 milliárd forint. A Volánbusz tájékoztatása szerint a 2018-ban indult jármű-fiatalítási programja keretében – a 2021 végéig lezárt beszerzéseknek köszönhetően – 1700 új és újszerű autóbusz állt, illetve áll forgalomba. A társaság idén további 1000 új jármű beszerzését tervezi. A nagyarányú járműfiatalítás eredményeként az év végéig a vállalat teljes autóbusz-állományának 40 százaléka megújulhat és a flotta átlagéletkora 8 évre csökkenhet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb