MindenmásNem kategorizált

Két férfi, egy eset – embercsempészek és migránsok akadtak fenn a kora reggeli, Szeged melletti rostán

A péntek este és éjszaka általában népszerű időpont az illegális határsértők számára, de úgy tűnik, a legfrissebb eset szereplői változtattak a korábbi, sokszor kudarcba fulladt terveken, és egy szombat reggeli kiruccanásban gondolkodtak. A rendőrök elfogtak két embercsempészt és 10 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében.

A Készenléti Rendőrség járőrei 2022. március 12-én 7 óra 10 perckor Ruzsa külterületén ellenőriztek egy román honosságú Ford Galaxy típusú személygépjárművet, amit egy 26 éves román állampolgárságú férfi vezetett, mellette szintén román állampolgárságú 27 éves társa ült. A járműben rajtuk kívül további 10 férfi utazott.

A csoport tagjai közül hárman afgán, a többiek szír állampolgárnak vallották magukat, azonban sem személyazonosságukat, sem jogszerű magyarországi tartózkodásukat sem tudták igazolni.

Az egyenruhások a sofőrt és társát előállították a Szeged Határrendészeti Kirendeltségre, ahol ellenük embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A határsértőkkel szemben a hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járnak el.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
A bűncselekmény szervezője vagy irányítója tíz évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb