Mindenmás

Startra készen áll a hatodik hullám? Szegeden is emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben

Továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben – közölte kedden a Nemzeti Népegészségügyi Központ a honlapján. Mint kiderült, 10 megyeszékhelyen mértek emelkedést, köztük Szegeden.

Az NNK keddi közleménye szerint a szennyvízmintákban a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos szinten továbbra is enyhe emelkedést mutat. A megyeszékhelyek több mint felében  – Budapesten, Kecskeméten, Pécsett, Salgótarjánban, Szegeden, Székesfehérváron, Szekszárdon, Szombathelyen, Tatabányán és Zalaegerszegen – emelkedő tendencia figyelhető meg, csökkenés egyik vizsgált városban sem tapasztalható. A koncentrációk Szekszárd és Veszprém kivételével minden vizsgált településen az “emelkedett” tartományba esnek.

76 ÚJ FERTŐZÖTT LETT AZ ELMÚLT 24 ÓRÁBAN A MEGYÉBEN

Keddre virradóan 76 új beteget regisztráltak a megyében, ezzel az azonosított fertőzöttek száma 78 421 főre nőtt Szeged környékén. A kormányzati tájékoztató portál szerint országosan 1730 új fertőzött lett. Továbbá:

  • Elhunyt 48 honfitársunk, így az elhunytak száma 45 390 főre emelkedett.
  • Az aktív fertőzöttek száma jelenleg 100 193 fő.
  • 1896 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 55-en vannak lélegeztetőgépen. 
  • A beoltottak száma 6 402 100 fő, közülük 6 186 486 fő a második, 3 842 265 fő a harmadik, 256 527 fő már a negyedik oltását is felvette.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb