Közélet

Elindult a jogállamisági eljárás Magyarországgal szemben, az Európai Unió szerint hazánkban elsősorban a korrupció jelent problémát

Hivatalosan is megindult a jogállamisági eljárás Magyarországgal szemben. Az Európai Bizottság továbbra is aggályait fejezte ki Magyarország és Lengyelország esetében, főképp az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupció miatt.

Az Európai Unió végrehajtó-testülete megkezdi a jogállamisági eljárást Magyarországgal szemben. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette a fegyelmi eljárás kezdetét, amikor felszólalt az Európai Parlamentben.

HAZÁNKBAN ELSŐSORBAN A KORRUPCIÓ JELENT PROBLÉMÁT

Magyarországon elsősorban a korrupció jelent problémát, a 7-es cikk szerint indul eljárás az országgal szemben. “Folyamatosan tárgyaltunk az uniós helyreállítási alapról (RRF), itt a korrupcióellenes fellépés a legfontosabb feltétel a részünkről. Ezt a nyitott kérdést egyelőre nem tudjuk lezárni. Erről továbbra sem sikerült megállapodni, még nyitott kérdés” – jelentette ki a bizottsági elnök. Ez az első alkalom egyébként, hogy az EU kipróbálja új eszközét, amelynek célja, hogy megakadályozza a közös kiadásokkal való visszaélést. Erről 2020 végén mind a 27 EU-vezető megállapodott. A hónapokon át tartó eljárás lényege, hogy uniós kifizetéseket függeszthetnek fel, illetve kiutalt forrásokat kérhetnek vissza abban az esetben, ha rendszerszintű visszaéléseket látnak az uniós pénzek felhasználásában – írja az Euronews nyomén az Index.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb