Mindenmás

Rekkenő hőség ide vagy oda, kismamák segítségére sietett az SZKT trolibuszvezetője

Közösségi média posztban számolt be egy anyuka, hogy a 19-es troli egyik vezetője mennyire emberségesen és empatikusan segített babakocsikkal a le és felszállásnál a két kismamának. Jó érzés ilyen híreket olvasni. Ne feledjük el a kedvesség nem kerül semmibe, viszont jobbá teszi mindenki napját. Külön kiemelhető, hogy a rettentő kánikulai nap után is maradt jólelkűség a sofőrben.

A Szegeden láttam közösségi Facebook csoportban jelent meg egy poszt, ahol egy babakocsis anyuka köszönte meg a 19-es troli vezetőjének a jólelkűségét. Napok óta küzdünk mindannyian a hőséggel, ilyenkor az ember ingerültebb, zaklatottabb. Mind az SZKT és a Volán gépjárművezetők is nagyon kimerítő, embert próbáló helyzetben vannak a rendkívüli időjárás miatt, mint mi mindannyian. Így megsüvegelendő, hogy ennyire odafigyelt a munkája során az utasai kényelmére és biztonságára. Legyünk mi is kedvesebbek, türelmesebbek a tömegközlekedési járművek vezetőivel, mert az utak biztonsága nagyban függ a munkájuktól.

Köszönetet szeretnék mondani annak a kedves trolivezető kollégának aki a mai nap folyamán a 19-és járatot vezette! “Rendszáma” a trolinak T-609 volt! 19:30 körül a Mars téren szálltam fel babakocsival én és egy másik anyuka Varga Judit ő is szintén babakocsival. Mind a kettőnknek segített fel is rakni a troli hátuljába illetve megkérdezte hogy hol szállunk le és a levételnél is segített! Nem tartozik a munkakörében hogy a vezetőkabinból kiszálljon hátra jöjjön velünk fel is rakja illetve le is vegye a baba kocsikat! Nem győztük megköszönni neki a segítséget! Remélem hogy olvassa ezeket a sorokat és itt is megtudjuk neki köszönni a segítséget! Hálával tartozunk hogy van még ilyen ember a mai világban! Emberségből jeles! Köszönjük!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb