Közélet

Majdnem 30 százalékos élelmiszer-inflációt mértek hazánkban – egy év alatt ennyivel drágultak a termékek

Csaknem 30 százalékos lehet a drágulás az élelmiszereknél az egy évvel ezelőttihez képest a G7 mérése szerint – írja az Index. Mint írják, a portál évek óta végez méréseket a legnagyobb üzletláncokban (Aldi, Lidl, Penny Market, Tesco). Általánosságban azt tapasztalták, hogy szinte termékenként ugyanolyan mértékben mozognak az árak.

A portál kiemelte, hogy a legutóbbi, 2022. június 30-i mérésükben kicsit mást tapasztaltak, ugyanis üzletlánconként eltért, hogy az egyes termékek mennyivel drágultak. A 42 termék, amelyet a mérésben néztek, összesen 29,4 százalékkal drágult az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest.

A MÁJUS VÉGI ÁRAKHOZ KÉPEST 26-30 SZÁZALÉKOS VOLT AZ EMELKEDÉS

Mint tovább kiemelték, a pékáruknál például két olyan üzletlánc is volt, ahol drasztikus, 26–30 százalékos áremelést tapasztaltak, és nem is az egy évvel ezelőtti, hanem a május végi árakhoz képest. A másik két üzletláncnál viszont ugyanez nem volt még látható. Emellett a portál megjegyezte, hogy ha a 42 termék közül mindegyiket ott vásárolná meg a fogyasztó, ahol a legolcsóbb, több mint kilenc százalékot spórolhatna. A G7 cikkében hangsúlyozták azt is, hogy mindez egy szubjektív, nem hivatalos mérés eredménye. A Központi Statisztikai Hivatal legutóbb ennél valamivel alacsonyabb élelmiszer-inflációról számolt be.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb